A vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 20. fordulójában a Kiskőrösi LC II. csapata hazai környezetben fogadta az Izsáki SSE gárdáját. Az április 20-án lejátszott találkozót a kiskőrösiek nyerték két gólos különbséggel. 

-Hirdetés-

Kiskőrösi LC II. – Izsáki SSE 3-1 (0-0)

A Kiskőrösi LC II. csapata

Kiskőrösi LC II.: Brada – Lengyel (Gémesi), Füleki, Szlovák, Sinkó (Gmoser), Agócs, Dicsa, Bata (Dedák), Kriskó, Rácz, Lengvári (Pecznyik).

Az Izsáki SSE csapata

Izsáki SSE: Jójárt – Panyik (Szalai), Seregély, Homola (Kovács I.), Kovács B. (Páli), Perjés (Tóth A.), Prikidánovics, Zsigó (Cseh-Szakál), Bíró, Kiss I. (Jáger), Rádi (Kovács Z.).

A mérkőzés első helyzete már az 5. percben kialakult, amikor a hazai kaput veszélyeztették az izsákiak, de a kiskőrösiek hálóőre Brada János bravúrral hárítani tudott a közeli lövésnél. Ezt követően kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán és a kapuk előtt nem alakult ki igazán nagy gólszerzési lehetőség egyik oldalon sem. A 45. percben megszerezhették volna a vezetést a kiskőrösiek, de Lengyel Dominik jobb oldali beadása után a középen üresen álló Agócs Kristóftól elpattant a labda, így felszedhette a játékszert a vendégek kapusa Jójárt Ádám. A szünet után a kiskőrösiek többet birtokolták a labdát és a mezőnyfölényből veszélyes támadásokat vezettek. Az 50. percben egy jobb oldali beadást követően a hazaiak részéről Lengyel Dominik szerezte meg a vezetést a kapu előtti kavarodásból az izsáki hálóba sodorva a labdát (1-0). A 60. percben a kiskőrösiek támadóját, Sinkó Doriánt buktatták az izsáki védők a büntetőterületen belül és az ezért megítélt tizenegyest Füleki Antal értékesítette magabiztosan, így már kétgólos előnye volt a hazaiaknak (2-0). A 69. percben egy buktatás után büntetőhöz jutottak az izsákiak is, amit Prikidánovics Márk értékesített magabiztosan (2-1), így visszajöttek a mérkőzésbe a vendégek. A gól után az egyenlítésért támadtak az izsákiak, de a kinyíló védelemmel szemben a 72. percben gyors támadást vezetett a kiskőrösi csapat. Sinkó Dorián lefutotta a védőket a felezőpályától indulva és higgadtan helyezte a labdát a vendégek kapujának jobb alsó sarkába, beállítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

A 77. percben kiállították a kiskőrösi Füleki Antalt és az izsáki Cseh-Szakál Milánt

A 77. percben szintén egy gyors kontratámadást vezetett a kiskőrösi csapat, amikor Füleki Antal egyedül vezethette a labdát a kapura, de hátulról, utolsó emberként buktatta őt Bíró Dávid. A játékvezető az eset után piros lappal kiállította Bíró Dávidot, majd az asszisztens jelzésére visszavonta a döntését és lesállás miatt az izsákiak javára ítélt szabadrúgást. Miközben a csapatok készülődtek a szabadrúgáshoz összeakaszkodott egymással a kiskőrösi Füleki Antal, valamint az izsáki Cseh-Szakál Milán, amiből gyorsan nagy lökdösődés lett. A történteket követően a játékvezető piros lappal kiállította Füleki Antalt és Cseh-Szakál Milánt is. A hátralévő időben már nem változott az állás, így a találkozó végén a kiskőrösiek örülhettek a győzelemnek.

Pecznyik Gábor
Pecznyik Gábor – Kiskőrösi LC II. játékosa:

-Az izsákiak a tavaszi fordulók során jó eredményeket értek el és ezt látva nehéz mérkőzésre készültünk. Az előzetes várakozásunknak megfelelően nehéz ellenfélnek bizonyultak, akikkel egy jóiramú találkozót játszottunk. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mely során egyik csapatnak sem sikerült a helyzeteit gólra váltani. A második játékrészben fölényben voltunk, kicsit beszorítottuk a kapuja elé az izsákiakat, vezettünk szép támadásokat és szerencsére jöttek a gólok is. Úgy gondolom, hogy 2-1 után sem forgott veszélyben a győzelmünk, Sinkó Dorián pedig egy szép egyéni akció végén eldöntötte a mérkőzést góljával. A végén sajnos felforrósodtak a hangulatok, amikor volt egy visszavont kiállítás az ellenféltől és egy összeszólalkozás utáni kakaskodás miatt páros kiállítás történt. Úgy gondolom, hogy becsületes küzdelem volt a pályán a két csapat között és nem indokolta semmi az ilyen dolgokat. Nagyon jó szerepléssel még van esélyünk akár a dobogó megszerzésére is, de a hátralévő fordulókban még nagyon nehéz mérkőzéseink vannak a tabella első feléhez tartozó csapatok ellen, így bravúrokra lenne szükségünk egy jó eredmény eléréséhez.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS