2024. április 26-án pénteken délután „Táncest with the stars” címmel kétórás táncos rendezvényt tartottak Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az eseményt a tánc világnapja ihlette, ami április 29-én lesz. A kétórás műsor folyamán közel 200 táncos lépett fel, és voltak sztárvendégek is Lissák Laura és Hegyes Bertalan személyében.

17 órakor az esemény két műsorvezetője, Kornóczi Natália és Tóth Imi köszöntötte a szép számmal megjelent közönséget, majd folyamatosan váltották egymást a színpadon a táncosok. Első műsorszámban a mazsorettesek vették birtokba a színpadot. Az Orchidea csoport lépett fel, Gubacsi Zsófia felkészítésével.

Orchidea Mazsorett Csoport
-Hirdetés-

Második műsorszámban a Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Töpörtyűk Néptánccsoportja következett. A koreográfiában az iskola alsó tagozatos diákjai szerepeltek, akik új Dunántúli táncokkal készültek az eseményre. Felkészítőjük Horváth Katalin és Bötös Barnabás voltak.

Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Töpörtyűk Néptánccsoportja

Harmadik produkcióként lépett színpadra Lissák Laura és Hegyes Bertalan, akik többszörös országos bajnokok. Erre az alkalomra egy vidámabb produkcióval készültek.

Hegyes Bertalan és Lissák Laura produkcióját óriási tapsvihar kísérte

Őket a G-Flow Tánciskola három csoportja követte. Előadásukban a fiatalok különböző műfajok táncaiba kalauzolták el a közönséget. Felkészítőjük Novák Gábor volt.

G-Flow tánciskola diákjai

Ötödikként a kiskőrösi Preiczer Szilvia hastánc bemutatója következett.

Preiczer Szilvia hastánc műsorral lépett színpadra

Majd a Spirit Tánciskola táncosai vették át a főszerepet, Cha-cha-cha, rumba és jive volt terítéken Geiger Vivien felkészítésével.

Spirit Tánciskola ifjú táncosai

Hetedikként a Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Csicsergők néptánccsoportja következett az iskola felső tagozatos diákjainak táncával. Felkészítőik szintén Horváth Katalin és Bötös Barnabás voltak. Műsoruk címe ,,Avassunk legényt” volt, melyben Cigánd községi motívumokat láthatott a közönség.

Kiskőrösi SZÓ-LA-M AMI és a Kiskőrös Néptáncegyüttes Csicsergők néptánccsoportja

A néptáncosok után újra Preiczer Szilvia hastánc produkciója következett. Majd Antal Ildikó vezetésével a Szenior Örömtánc csoport adott elő három műsorszámot.

Szenior Örömtánc Csoport

Őket a kiskőrösi Szivárvány Szlovák Néptáncegyüttes következett, akik Isaszegi táncokat adtak elő.

Szivárvány Szlovák Néptáncegyüttes

Utolsó előtti műsorszámban a Sarki Fény Mazsorett Csoport lépett a színpadra, majd a fináléban újra Hegyes Bertalan és Lissák Laura adott elő komolyabb hangvételű táncokat.

Sarki Fény Mazsorettcsoport

A műsorok után közönségtalálkozón vehettek részt a jelenlévők, aminek keretében a két sztárfellépővel közös képet is készíthettek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (336 db kép)
MEGOSZTÁS