A kötelező tárgyak egy hét múlva kezdődnek.

A héten, május 3-án a nemzetiség nyelv és irodalom írásbeli nyitja meg az érettségi időszakot. Idén a megszokottnál kicsit később, május 6-án lesz az első kötelező érettségi vizsga magyar nyelv és irodalomból, és bár a legtöbb diák már az érettségi vizsgák első hetén túl lesz a nehezén, vannak, akik még május közepén is vizsgáznak majd.

Ez lesz az első olyan alkalom, amikor a 2020-as Nemzeti alaptanterv új követelményei alapján kell a diákoknak vizsgáikat teljesíteniük, emiatt számos változásra kell számítaniuk az érettségizőknek.
-Hirdetés-

Az emelt szintű szóbeli vizsgák 2024. június 5-én kezdődnek és június 12-ig tartanak majd, a középszintű szóbelik pedig június 17. és július 3. között lesznek. A pontos beosztásokat az intézmények közlik majd az érintettekkel.

Forrás: eduline.hu 

MEGOSZTÁS
Írta: vira