A 2024. május 1-jei Városi Sportmajálison került sor a kiskőrösi sportolók és edzők elismerésének díjátadójára a Szabadidőparkban. Az emlékplaketteket Domonyi Lászlótól, Kiskőrös város polgármesterétől és Filus Tibor önkormányzati képviselőtől vehették át a díjazottak.  

A 2023-as év női játékosa: Németh Indira
-Hirdetés-

Indira 2008-ban született, 9 éves korában kezdte a kézilabdát, majd megjárta a korosztályos csapatokat és jelenleg három csapatban játszik Kiskőrösön. Serdülőkorú, de már tavaly játszott az ifjúsági csapatban és idén megkezdődött beépítése a felnőttek közé. Bemutatkozása a felnőtt megyei I. osztályban annyira jól sikerült, hogy a kiskőrösi csapat meghatározó játékosa lett! Tehetsége mellett szorgalma is kiemelkedő, hiszen minden edzés aktív résztvevője. Edzői voltak: László Zsolt, Czérna János, Markó-Czérna Bianka és Dózsa Tamás. Fejlődése erőnlétben és technikailag is kimagasló. Könnyen barátkozik, társaival nagyon jó a kapcsolata. Átlövő poszton játszik, de kreatív játékával szívesen előkészít a csapattársainak is. Tehetségét, ügyességét az is bizonyítja, hogy amelyik korosztályban szerepel, ott a góllövőlista élmezőnyében olvashatjuk a nevét. 15 éves korát meghazudtolva egyre bátrabban és érettebben kézilabdázik!

Reméljük Indira, játékoddal még sok örömet szerzel a kiskőrösi szurkolóknak!

Kapcsolódó cikk
Városi Sportmajálist és „Év sportolója” díjátadót tartottak Kiskőrösön
Városi Sportmajálist és „Év sportolója” díjátadót tartottak Kiskőrösön
2024. május 1-jén újra a már megszokott módon Sportmajálist rendeztek Kiskőrösön. A helyszín ezúttal a Szabadidőpark volt, ahol a város...
MEGOSZTÁS
Írta: vira