A vármegyei U19-es utánpótlás labdarúgó bajnokság közép csoportjában szomszédvári rangadót játszottak Kiskőrösön május 8-án. A bajnokság 18. fordulójában megrendezett mérkőzésen a Kiskőrösi LC fiataljai döntetlent játszottak hazai környezetben a Soltvadkerti TE Soltút gárdája ellen.

Kiskőrösi LC – Soltvadkerti TE Soltút 1-1 (0-1)

A Kiskőrösi LC csapata
-Hirdetés-

Kiskőrösi LC: Digner – Torgyik (Jáger), Simon, Kusztos, Pecznyik, Brada, Szabó D., Györgye, Csík, Horváth G. (Gémesi), Kolozsi
Edző: Mokrickij Viktor

A Soltvadkerti TE Soltút csapata

Soltvadkerti TE Soltút: Frittmann J. – Csipkó, Móczár (Rádi), Frittmann Á., Rusu, Péli (Schöffer), Májer, Farkas Bálint, Farkas Balázs, Lajos, Somogyi
Edző: Tóth Árpád

A bajnokságban mindkét csapat kiválóan szerepel, hiszen a mérkőzés előtt a kiskőrösiek vezették a tabellát, a soltvadkertiek pedig a harmadik helyen voltak. A két gárda soltvadkerti őszi rangadóján is nagy küzdelem folyt a pályán és akkor 1-1-et játszottak egymás ellen.

A mérkőzés kiskőrösi fölénnyel kezdődött és az első helyzet az 5. percben a hazaiak előtt adódott, amikor Kusztos Erik lőtte kapu fölé a labdát. A 9. percben megszerezte a vezetést a soltvadkerti csapat, amikor Rusu Cosmin mintegy 30 méterről ívelte kapura a labdát és a hazaiak hálóőre Digner Csaba az ártalmatlan helyzetnél bevédte a lövést (0-1). Az első félidőben a hazai oldalon Szabó Dávidnak volt még két veszélyes helyzete és Brada Bence közeli fejesét védte a vendégek kapusa Frittmann János, de újabb gól nem született. A kiskőrösiek mezőnyfölénye az 50. percben érett góllá, amikor Simon Kornél szépen elfutott a bal oldalon és a középre adott labdáját Kusztus Erik lőtte a hálóba (1-1). A soltvadkertiek szervezetten védekeztek és a hazai oldalon Brada Bence, Pecznyik Gábor, Szabó Dávid, valamint Györgye Richárd hagyott ki nagy helyzeteket vagy a vendégek kapusa tudott védeni. A soltvadkertiek előtt is adódott lehetőség a 71. percben, amikor Somogyi József passza után Péli Ákos egyedül vezethette kapura a labdát, de a hazai hálóőr Digner Csaba nagy bravúrral hárítani tudott. A hazaiak a gólhoz a legközelebb a 80. percben jártak, amikor Pecznyik Gábor tiszta helyzetben a jobb oldali kapufát találta el a labdával. A kiskőrösi fiatalok végig mezőnyfölényben voltak, de a befejezéseknél pontatlannak bizonyultak, a soltvadkertieket pedig a szervezett játékukért, küzdeni akarásukért illeti dicséret.

Pecznyik Gábor – Kiskőrösi LC játékosa:

-Sajnos az edzésekre nem nagyon tudunk összejönni és ez most látszott is a csapat játékán. Nagy számban voltak ma helyzeteink, de az edzéshiány miatt ezeket nem tudtuk gólokra váltani. Az ellenfelünk egy szerencsés góllal szerezte meg a vezetést, ami után visszahúzódtak a saját térfelükre és nehéz volt feltörni a védekezésüket. Amennyiben berúgjuk a helyzeteinket, akkor ez egy nyerhető mérkőzés lett volna, de így sajnos ma meg kellett elégednünk a döntetlennel. Továbbra is a bajnoki cím megszerzése a célunk, de ehhez a továbbiakban edzésmunkában többet kell tennünk.

Tóth Árpád – Soltvadkerti TE Soltút edzője:

-Arra számítottunk a mai napon, hogy a kiskőrösieknél lesz többet a labda és nekünk inkább a szervezett védekezésre kell összpontosítanunk. Volt több gólszerzési lehetősége is a kiskőrösieknek, de a lábunkban volt a győztes találat is a második félidőben. Nagyon fontos pontot szereztünk ma egy bajnokesélyes csapat ellen, ami még sokat érhet a végelszámolásban. Most ezzel az eredménnyel maradtunk a tabelle harmadik helyen, de hátra van még egy mérkőzésünk az 1 ponttal előttünk álló kalocsaiak ellen, akikkel szemben jó eredményt elérve akár még a második helyre is odaérhetünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (28 db kép)
MEGOSZTÁS