Nyolcadik alkalommal is benépesült a csengődi baptista imaház, ahová az angol nyelv iránt érdeklődőket várták a szervezők: a helyi gyülekezet, valamint a WAFT Alapítvány és az Út a Reményhez Alapítvány vezetői. Idén is anyanyelvi tanítók érkeztek a gyerekekhez, ezúttal Kaliforniából és Arizonából.

-Hirdetés-

 

Sarah Ciprian, Sara Konzem és Cynthia Amador felkészült és lelkes oktatókként foglalkoztak a harmincöt gyerekkel. A résztvevőknek nemcsak angoltudásuk, országismeretük gyarapodott, de sok új és különleges kézművestechnikát sajátíthattak el, valamint játékot ismerhettek meg. A bibliai tanítás központi eleme volt a mindennapoknak, mellyel nemcsak az ige olvasása, hallgatása vagy értelmezése által, de az énekeken keresztül is találkoztak a gyerekek. A hét vezérfonala Pál apostol a filippiekhez írt levelének egy részlete volt: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13)

A zárónap délutánján vidám és látványos énekes-táncos műsor keretében mutatták be a tanultakat a szülőknek, testvéreknek, barátoknak és érdeklődőknek.

A tábor programjainak szervezése a WAFT Alapítvány, az előkészítés és megvalósítás az Út a Reményhez Alapítvány munkatársainak feladata volt. Farkas Gyula és Szilágyi Kornél, valamint a Csengődi Baptista Gyülekezet részéről Mészáros Nándor és Kotmájer Mihály lelkipásztor voltak a koordinátorok, segítségükre voltak az alapítványi és gyülekezeti közösségek tagjain túl az önkéntes szolgálatot teljesítő középiskolás diákok is, a jó hangulat megteremtésében pedig a csengődi Faith & Music zenekar is közreműködött. A résztvevők főként Csengődről, de Tabdiról, Akasztóról és Kiskőrösről is érkeztek.

–Ebédünket az önkormányzat konyháján fogyasztottuk el, a tízóraihoz, délutáni uzsonnához és a vendégek ellátásához sok felajánlást is kaptunk. Külön köszönjük a Csengődi Darts Klub segítségét, a pincehelyiség és a csengődi vendégház használatának a lehetőségét, valamint hogy az iskola sportpályáit és esőben a művelődési ház nagytermét is birtokolhattuk!

Köszönet a sok segítőnek és a közösségi szolgálatos diákoknak, akik lelkes és aktív önkéntes munkájukkal gazdagították a tábor életét. Nélkülük a program nem jöhetett volna létre. De legjobban Istennek vagyunk hálásak, hogy mindent tökéletesen összeszervezett és a komolyabb bajoktól megóvott minket! – mondta Farkas Gyula.

(A fotók nagy részét a szervezők és a segítők készítették.)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (123 db kép)
MEGOSZTÁS