Ott vagyunk már? Facebook oldalon követhetjük végig Koszonits Patrik és hűséges kísérője, Füles kalandjait, akik Ásotthalomtól egészen Győr-Moson-Sopron vármegyéig gyalogolnak egy nemes ügy megvalósításának érdekében. Ásotthalom, Öttömös, Balotaszállás, Kiskunhalas, Pirtó és Soltvadkert után a mai napon végre Kiskőrösre is megérkeztek. 

-Hirdetés-

Koszonits Patrik családjával Mosonmagyaróváron élt, Csornán végzett mezőgazdasági iskolában gazdaként. Szülei Győr-Moson-Sopron vármegyéből Ásotthalomra költöztek, ő azonban úgy gondolta, hogy ugyan szép környék, de soha nem élne tanyán. Fél évvel ezelőtt a sors úgy hozta, hogy a szülei szomszédságában eladóvá vált egy tanya. Patrik nem sokat gondolkodott, bepakolt az autójába és irány az új élet. A szüleitől kapott egy szamarat, Fannit és akkor határozta el, hogy mindenképp szamarakkal szeretne foglalkozni, szamár farmot, rezervátumot szeretne létrehozni, ahol mindenki megismerhetné milyen nagyszerű állatok is a szamarak. Álmai megvalósításához azonban pénzre van szüksége. A 19 éves fiú és Füles több mint 400 km-t teszek meg gyalog uticéljukig, út közben pedig adományokat gyűjtenek a szamárrezervátum megvalósítására.  Eredetileg Fanni szamár lett volna a fiú utitársa, ő azonban nem mehetett túrázni a lábában lévő csomó miatt. Patrik szülei megvásárolták Fülest, a 15 éves kancát, aki jelenleg a fiatal fiú hűséges kísérője, utitársa. 

Partik találkozott és együtt ebédelt Domonyi Lászlóval, Kiskőrös város polgármesterével.

Patrik és Füles ma megérkeztek Soltvadkertről Kiskőrösre. Patrik találkozott és együtt ebédelt Domonyi Lászlóval, Kiskőrös város polgármesterével, délután pedig a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő vendégszeretetét élvezte családjával és természetesen Fülessel. A fürdőben Huszty Dániel, a fürdő vezetője fogadta és köszöntötte őket. 

Patrikot és Fülest a Rónaszéki Fürdőben Huszty Dániel, a fürdő vezetője fogadta.

Nagyon sokan szerettek volna megismerkedni velük, emiatt Patrik úgy döntött, hogy a nap végén, amikor elhagyják a fürdőt, szívesen találkozik a kiskőrösiekkel. Este 19 órakor a Kemping bejáratánál már egy kisebb tömeg, felnőttek és gyerekek várták őket. Kérdezgették Patrikot a túra céljáról, a terveiről, a kihívásokról és természetesen Fülesről. A fiatal fiú mindenkinek nagyon kedvesen és készségesen válaszolt, miközben Füles  megkülönböztetett figyelemben részesült, rengeteg simogatást és szeretetet kapott a jelenlévőktől.   

Patrikhoz családja is csatlakozott a fürdőben.

A kis csapat az éjszakát a István Lovastanyán tölti, ahol felajánlották, ha még egy napot maradnak megismertetik Patrikkal a lovaskultúrát és megtanítják lovagolni is. Kiskőrös után Akasztó felé folytatják útjukat. 

Ezúton kívánunk mi is, a vira.hu szerkesztősége nevében sok sikert, jó utat Patriknak és Fülesnek! 

Videó forrása: Ott vagyunk már? Facebook oldal 
Fotók: Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő Facebook oldal, Domonyi László Facebook oldal  

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS