Több évtizedes álma és igénye valósult meg a soltvadkertieknek, az elmúlt hónapok munkájának köszönhetően kormányzati támogatásból a város keleti oldalán megépült elkerülő út kialakításával. Az új útszakasz átadó ünnepségére december 16-án került sor a Tázlári és a Kiskunhalasi utat összekötő szakasznál.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János építési és közlekedési miniszter és Font Sándor országgyűlési képviselő.
Az átadó ünnepség alkalmából beszédet mondott Temerini Ferenc, Soltvadkert város polgármestere, Font Sándor, valamint Orbán Viktor is.
Temerini Ferenc, Font Sándor és Orbán Viktor beszédei itt hallgathatók meg:
Az elkészült elkerülő útról tudni kell, hogy ennek köszönhetően a település nagymértékben mentesül az átmenő forgalom alól. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásának eredményeként a lakosok biztonságosabban közlekedhetnek, ezzel egyidejűleg pedig a zajterhelés és a légszennyezettség is csökken a városban.
A Bács-Kiskun vármegyei települést északról a keleti oldalon elkerülő, összesen 8,8 km hosszú 2×1 sávos főút kivitelezése az Építési és Közlekedési Minisztérium jogelődjének, a NIF Zrt.-nek a beruházásában vette kezdetét még 2022 májusában, mely azután a 2023. és 2024. évben két ütemben készült el.
Az I. ütem 2024 szeptemberében fejeződött be, melynek során mintegy 4,8 km hosszú 2×1 sávos főút épült. Az új nyomvonal külön szinten keresztezi a 150 sz. Budapest-Kelebia vasútvonalat, melyet egy körforgalmú csomópont követ. Az új út és a Vadkerti tó találkozásában – egy kerékpárosok számára kialakított külön szintű átvezetéssel – szintén épült egy körforgalmú csomópont, továbbá még egy a Kecskemét irányába haladó 54 sz. főúttal való találkozásban is. A fejlesztés részeként 2 db közúti ellenőrző hely, 2 db buszöböl, továbbá a főpályát keresztező önkormányzati és földutak épültek 4,2 km hosszon, valamint a keresztező kerékpárutakat is átépítették 437 m hosszon.
A II. ütem keretében az első ütem folytatásaként 4 km hosszú 2×1 sávos főút valósult meg. Az új nyomvonal és az 5405 j. Soltvadkert-Kiskunmajsa-Szeged összekötő út találkozásában, valamint az 53-as számú főút meglévő nyomvonalának találkozásában egy-egy körforgalmú csomópont épült.
A projekt során emellett a főpályát keresztező önkormányzati és földutak kivitelezése is megtörtént 2,2 km hosszon, valamint a meglévő 53. számú főút nyomvonala mellett a kerékpárutat is átépítették 173 m hosszon. A fejlesztés az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában, hazai forrásból valósult meg. A teljes kivitelezést a Soltút Útépítő Fenntartó és Kereskedelmi Kft. végezte, melynek értéke bruttó 20 milliárd forint.
Fotógaléria: