Január 24-én, péntek este immár hetedik alkalommal került megrendezésre Izsákon az „Én Versem” irodalmi kávéház, amely a 20. század eleji kávéházi hangulatot idézve hívta össze a versek és irodalom szerelmeseit. Az esemény – amely a magyar kultúra napja tiszteletére is létrejött – lehetőséget adott az irodalomkedvelőknek, hogy kedvenc verseiket vagy prózarészleteiket egy bensőséges és barátságos környezetben osszák meg egymással.
A program a magyar Himnusz közös eléneklésével kezdődött, emlékezve arra, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én tisztázta le e nemzeti kincsünk kéziratát. Az est folyamán több mint 17 költemény hangzott el, a hallgatóság pedig lelkes tapssal díjazta a fellépőket.
Fontos értéket képvisel ez a közel 10 éves múlttal rendelkező rendezvénysorozat Izsákon, mely évről évre bizonyítja, hogy az irodalom szeretete képes közösségeket teremteni, és hogy az értékes gondolatok és érzelmek továbbadása mennyire fontos szerepet tölt be a helyi kultúránkban.
Azok az értékek, amelyeket a költők verseikkel közvetítenek, általunk öröklődnek tovább. Az egy-egy versben vagy irodalmi alkotásban rejlő gondolatok gazdagítanak bennünket, és rendkívül fontos, hogy ezeket az értékeket és hagyatékokat továbbadjuk. Ez a program éppen ezt a célt szolgálja, egyrészt segít életben tartani a nagy költőóriások örökségét, másrészt lehetőséget ad arra, hogy büszkék legyünk saját helyi költőinkre. Kivételes élményt jelent, hogy saját előadásukban hallhatjuk verseiket, ami még közelebb hozza hozzánk a művészetüket. Nagy büszkeség, hogy Termul Brigitta, a helyi költő is részt vett az eseményen, és saját verseiből olvasott fel.
De az est során olyan klasszikus költők versei is elhangzottak, mint Petőfi Sándor, Ady Endre, Romhányi József, Tóth Árpád vagy Szabó Lőrinc.
A nem mindennapi irodalmi élményt tovább gazdagította az Izsáki Vegyeskar fellépése, akik Tóth Árpád „Lélektől lélekig” című költeményét adták elő megzenésített és verses formában is, Berta István karnagy vezetésével.
A program különlegessége abban is rejlett, hogy nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalabb generációk is aktív szerepet vállaltak. Tóth Klára irányításával az 1–4. osztályos eltérő tanrendű gyerekek szavalatai hangzottak el, amelyek szívet melengető pillanatokat szereztek a közönségnek.
A tehetséges Bretner Hanna, aki a Szép Magyar Beszéd verseny területi fordulójának győzteseként a Kelet-Magyarországi döntőn bronz minősítést szerzett, szintén bemutatkozott.
Mellette Sipos Dominik, a területi szavalóverseny első helyezettje is megosztotta tehetségét a hallgatósággal, tovább színesítve az estét.
Az „Én Versem” rendezvényt a Tegyünk Izsákért Egyesület szervezte, Bozókyné Mónika ötletgazdának köszönhetően.
A műsort Tetézi Lajos konferálta, aki hangsúlyozta, hogy a versek által közvetített gondolatok és érzelmek mennyire fontosak a mai világban és hogy a költők által közvetített értékeket megismerni, megosztani és továbbadni kiemelkedő kulturális küldetésünk. Mint elmondta: „Ezek a versek nemcsak szavak, hanem olyan érzelmi szálak, amelyek összekötnek minket, és segítenek megőrizni az emberi élet alapvető értékeit.”
A közönség kávéházi hangulatban: kávé, tea és sütemény mellett élvezhette az irodalmi estét, amely az elmúlt évtized során igazi „családdá” formálta az izsáki verskedvelőket, akik egyre inkább személyes történeteket kötnek verseikhez, így az est még bensőségesebbé válik. Az idei rendezvényen három szerelmi vallomás is elhangzott, amelyek különleges hangulatot teremtettek.
A felolvasás után Dr. Bozóky Imréné Mónika köszönte meg a résztvevőknek, hogy ismét ilyen sokan eljöttek és mondta el, hogy milyen sokat jelent ez a szervezőknek, a versek felolvasói pedig egy névre szóló emléklappal őrizhették ittlétüket.
Mónika által pedig az est zárásaként mindenki hazavihetett egy bölcsességet, útravalót, amivel a következő programig feltöltheti lelkét és továbbgondolhatja az este során hallott értékes gondolatokat.
„Annyi könyvet olvastam, de a legtöbbet elfelejtettem. De akkor mi a célja az olvasásnak? – tette fel a kérdést a tanítvány a Mesterének. A Mester abban a pillanatban nem válaszolt. Néhány nap múlva azonban, miközben ő és a fiatal tanítványa egy folyó közelében ültek, azt mondta, hogy szomjas, és megkérte a fiút, hogy hozzon neki vizet egy régi piszkos szitában, amely ott hevert a közelükben. A tanítvány összerezzent, mivel tudta, hogy ez egy igen értelmetlen kérés. Mivel nem tudott ellentmondani Mesterének, megfogta a szitát és nekilátott ennek az abszurdnak tűnő feladatnak. Valahányszor belemártotta a szitát a folyóba, hogy vizet merítsen, néhány lépés után egy csepp sem maradt a szitában. Több tucatszor nekiveselkedett, de bármennyire is igyekezett gyorsabban futni a partról Mesteréhez, a víz továbbra is áthaladt a szitán, és útközben elveszett. Kimerülten leült a Mester mellé és így szólt. Nem tudok vizet hozni azzal a szitával. Bocsáss meg, Mester, ez lehetetlen, elbuktam a feladatomban. Nem – válaszolta az öreg mosolyogva -, nem buktál el. Nézd meg a szitát, most olyan, mintha új lenne. A lyukain átszűrődő víz megtisztította. Amikor könyveket olvasol – folytatta az öreg mester – olyan vagy, mint a szita. Nem baj, ha nem tudod megőrizni az emlékezetedben mindazt a vizet, ami árad beléd. Hiszen a könyvek az ötleteikkel, érzelmeikkel, érzéseikkel, bölcsességükkel, tudásukkal – amit a lapok között megtalálsz – megtisztítják elmédet és szellemedet, és jobb, és megújult emberré tesznek. Ez az olvasás célja.”
Fotógaléria:
