Hagyomány a kiskőrösi mazsorett lányok életében, hogy minden év elején egy bemutatót tartanak azokból a fellépő számaikból, amelyekkel az adott évben fognak majd szerepelni. A lányok az idei hagyományos Mazsorett Estjüket február 28-án tartották meg a helyi művelődési központban.

A program kezdetén az est narrátora Supka Éva köszöntötte a megjelenteket, majd Domonyi László polgármester méltatta beszédében a mazsorett lányok áldozatos munkáját és köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki ehhez a háttér segítséget nyújtja. A lányok Gmoser György és Gubacsi Zsófia művészeti vezetők felkészítésével léptek színpadra.

Az est során Gmoser György elmondta, hogy az elmúlt szezonban nagy elismerés érte őket, mivel a Kiskőrösi Mazsorett Fesztivált választották meg az év fesztiváljának. Megköszönte mindenkinek a munkáját, akik bármilyen módon segítik őket és a szülői munkát összefogó Balázs Mezei Edinának, valamint Supka Évának egy csokor virágot adott át a támogatásuk elismeréseként.

Az est során fellépett a Tengerszem, a Sarki Fény, az Orchidea, a Gyöngyszem és a Felnőtt mazsorett csoport. Az érdeklődőknek az est során egy valódi időutazásban lehetett részük, hiszen fellépők jóvoltából a zene szárnyán közel másfél évszázadra tekinthettek vissza. Az előadást 1880-ból C-moll csárdással nyitotta meg a Gyöngyszem és a Felnőtt mazsorett csoport.

Műsorrend:
1880: C-moll csárdás – Gyöngyszem és Felnőtt
1880: Bécs marad Bécs – Sarki Fény
1920: Pasodoble – Orchidea
1930: Tangó – Felnőtt
1940: Mambo Number 5 – Anya-lánya Gréta és Ági
1950: Hit the road Jack – Gyöngyszem
1960: Yellow submarine – Tengerszem
1970: YMCA- Orchidea
1980: Gimme gimme – Gyöngyszem
1990: Spongyabob kockanadrág mesezene – Tengerszem
2000: Dj got fall in us – Crazy in love – Felnőtt
2010: Shut up and dance with me – Sarki Fény
2010: Gangnam style – Orchidea
2020: Don’t go yet – Felnőtt
2020: Dua Lipa egyveleg – Orchidea
2020: Overdrive – Gyöngyszem – Felnőtt
2024: El kell, hogy engedj – Záró szám – Mindenki

A fellépő csoportok közül a Sarki Fény mazsorett csoport 4 éve dolgozik együtt, melynek tagjai 4. és 5. osztályos lányok. Jelenleg az I. korcsoportban versenyeznek, ahol már számtalanszor érdemeltek ki a szakmai zsűritől kiemelt arany minősítés és mosoly-díjat. Tamburmajorjuk Juhász Molli többször érdemelt ki Tamburmajor különdíjat korcsoportjában. A csoport folyamatosan készül az új megmérettetésekre, hiszen ősztől már ők is a II. korcsoportban versenyeznek.

Az Orchidea csoport tagjai 5-6 éve dolgoznakk együtt, tagjai 5,. 6., 7. és 8. osztályos lányok. Jelenleg a II. korcsoportban versenyeznek, ahol már több arany és kiemelt arany minősítés büszke tulajdonosai. Tamburmajorjuk Balázs Lia már számtalan alkalommal érdemelt ki Tamburmajor különdíjat munkájáért. A csoport nagyon nagy erőbedobással készül, hiszen a tavaszi fesztiválok mellett a nyár folyamán minősülésre is készülnek. Folyamatosan új kihívások kerülnek eléjük, melyeket nagyon élveznek. Az este folyamán dolgoztak először zászlóval és két bottal, melyet már nagyon izgatottan vártak.

A Felnőtt csoport 2023 nyarán alakult meg. Tagjaik a korábbi Napfény, Csillagfény, Vadmacskák, Zafír és Holdfény csoportokban táncoltak. A csoport koreográfiáikat közös ötletek alapján készítik és ezeket a zsűri már többször díjazta koreográfiai különdíjakkal is. A csoport többször érdemelt ki kiemelt arany minősítést és mosoly díjat is. Felmerülhet a kérdés, hogy meddig lehet aktívan mazsorettezni? A lányoknak erre csak az a válasza, hogy „amíg szeretjük a csoportunkat, szeretünk táncolni és jól érezzük magunkat a próbákon, akkor bármeddig”.

Fellépett a kiskőrösi színpadon anya és lánya, Nagy Ági és kislánya Turán Gréta. Nagy sikert aratott 1940-es Mambo Number című zeneszámra előadott műsoruk.

A Gyöngyszem csoport lányai 9-10 éve dolgoznak együtt, tagjai középiskolás lányok. Jelenleg a III. korcsoportban versenyeznek, de ősztől már ők is a Felnőtt korcsoport mezőnyét erősítik. 2024 nyarán volt szerencséjük megjárni Franciaországot, melyről hazajövet gondoltak művészeti vezetőjükkel egy nagyot és arra az elhatározásra jutottak, hogy a nyár folyamán minősülnek D, azaz a legmagasabb fokban. A csoport többször érdemelt ki a szakmai zsűritől arany és kiemelt arany oklevelet, tamburmajorjuk Szkenderovits Eszter pedig már rengeteg Tamburmajor különdíj tulajdonosa.

A Tengerszem csoport 2023 őszén alakult meg, azonban a jelenlegi felállásban szeptember óta dolgoznak együtt. Tagjaik nagycsoportos óvodások, 1., 2. és 3. osztályos kislányok. Már több alkalommal szerepeltek városi rendezvényeken és nagy izgalommal készülnek, hiszen májusban ők is már megmérettetik magukat az Országos Mazsorett Fesztiválon Kiskunfélegyházán.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (184 db kép)
MEGOSZTÁS