Két feledhetetlen ünnepség is megrendezésre került a Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde Arany János utcai óvodájában február közepén.
Február 12-én, szerdán tartották meg az óvodában a hagyományos farsangi ünnepséget, mely alkalmával minden gyermek jelmezben érkezett a feldíszített csoportszobákba. A programba tartozott a szülők által készített finomabbnál finomabb sütemények és szendvicsek elfogyasztása, a zenés játékok és a tánc.

Hagyomány az óvodában, hogy minden évben az óvodapedagógusok és dajka nénik egy mesés műsort adnak a gyermekek számára. Idén a Só című mesét mutattatták be a közönségnek.

Ezt követően néptáncos interaktív műsorral kedveskedett a gyermekeknek Nokta Gábor, melyet a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki egyaránt rendkívül élvezett.

A farsanggal még nem ért véget a mulatság, hiszen még ezen a héten, pénteken a nagycsoportos gyermekek adtak műsort a társaiknak. Hihetetlen cirkuszi előadással készültek fel a Pacsirta csoportos gyermekek, ahol nem volt hiány bohócból, varázslóból, állatidomárból, és cirkuszi atlétalányokból sem. A cirkuszi előadásra a belépő egy cukorka volt, távozáskor a gyermekek pedig egy színezőt kaptak, így senki nem távozott üres kézzel, csak nagy mosollyal az arcán.
Írta, képek: Horváth Éva
Fotógaléria:
