A Tázlári Fiatalokért Egyesület második alkalommal rendezte meg jótékonysági bálját április 12-én, amelynek ismét a Tázlári Általános Iskola tornaterme adott otthont. A rendezvényen közel 300 vendég és 35 technikai segítő vett részt, akik együtt teremtettek valódi közösségi élményt.
A bál a kezdetektől a lezárásig az Egyesület tagjainak összefogásával, aprólékos szervezéssel valósult meg.

Az estet ünnepi beszédek nyitották: elsőként Frei Liliána köszöntötte a megjelenteket, majd Tóth Csaba, az Egyesület elnöke osztotta meg gondolatait az elmúlt év eseményeiről, valamint a jövőbeli tervekről. Beszédében kiemelte, hogy idén is szeretnék megszervezni a már hagyománnyá vált „Tázlári Falu Kerülő” gyalogtúrát Csikós Józseffel közösen, valamint a jótékony célú becsületkasszás akciójukat is folytatnák, amelynek bevételéből egy sóinhalátor gép beszerzését támogatnák. A gép a helyi sószobában kapna helyet, segítve a fiatalok és idősebbek légúti regenerálódását. A tervek szerint több civil szervezet, közösség és magánszemély is részt venne a kezdeményezés megvalósításában.

Tóth Csaba, az Egyesület elnöke

Az est során az Egyesület vezetője külön köszöntötte Tóth Gyulát is, aki 80. születésnapját ünnepelte, és akit példamutató támogatásáért méltattak. A bál egyik legnagyobb meglepetése a harmadik „Tanyafest bejelentése volt, amelyet az Egyesület augusztus elején tervez megrendezni. A szabadtéri esemény sztárfellépője MC Haver és a Teknő lesz, a talpalávalót pedig Schütz Szilárd és Tuttó Dénes biztosítják majd.

Tóth Gyula meghatódva köszönte meg a köszöntést
A vacsoráról ezúttal is a Szanki Korona Étterem gondoskodott, ahol Újházi tyúkhúslevest és marhapörköltet tálaltak fel. Különleges fogásként került a svédasztalra kemencében sült vadmalachús, amelyet a Tázlári Nimród Vadásztársaság által elejtett két süldő vaddisznóból készítettek, valamint ízletes, hagyományos töltött káposzta, a Pirtói Böllér támogatásával. A desszerthez házi süteményeket kínáltak, amelyeket a helyiek, az Egyesület tagjai és támogatóik ajánlottak fel.
A tombolasorsoláson értékes nyeremények találtak gazdára, köztük a fődíj – egy mosogatógép.
A tombola fődíja egy mosogatógép volt
A zenét a híres vajdasági Atlantic együttes szolgáltatta, akik hajnalig gondoskodtak a jó hangulatról.
A zenét a vajdasági Atlantic együttes szolgáltatta

A vendégek visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak: az este méltó módon ötvözte a hagyományokat, az összetartást, a finom ételeket, és a szívből jövő közösségi szellemet.

A II. TFE Bál újabb bizonyítéka volt annak, hogy Tázláron él a közösség ereje – amely képes nemcsak szórakozni, de együtt jövőt építeni is.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (154 db kép)
MEGOSZTÁS