A 2024-2025-ös szezonban több év próbálkozás után, illetve pontosan 11 év elteltével ünnepelhetett újra dobogós helyet a Bócsa együttese, a vármegyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjában. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, jól látható volt, hogy egyre közelebb volt a gárda a dobogóhoz, amelyet idén meg is szereztek, ugyanis a harmadik helyre futottak be a szezon végén. Az idényről beszélt nekünk Péter-Szabó Zsolt a csapat játékosa és kapitánya.

Célok, tervek:

A bronzérem volt a célunk. Az elmúlt években már egyre jobban ott voltunk a közelében, így a bajnokság előtt egyértelmű célkitűzésünk volt a harmadik helyre odaérni. Persze tudni kell a közép csoportról, hogy egy nagyon erős bajnokság, mivel több vármegyei első osztályú csapatnak is ebben a csoportban szerepel a második számú együttese. Azt gondolom, hogy nagy dolog, egy ilyen kis település focicsapataként oda tudtunk érni a harmadik helyre.

Péter-Szabó Zsolt mesélt portálunknak az idényről

A második legkevesebb gólt kapta a csapat.

Mivel a célunkat végül elértük, így elégedett vagyok az idénnyel, bár egyre nehezebb a mai modern világban egy jó közösséget összetartani. Kicsit hullámzó minden évben a teljesítményünk. Ezt jó lenne majd a jövőben stabilizálni. A második legkevesebb gólt kaptuk a ligában. Szám szerint 24-et, ennél kevesebbet csak a bajnok Kunfehértó.

Varga Tibor lett a házi gólkirály.

Varga Tibor 16 találattal lett a házi gólkirályunk. De mellé fel kellene vennie még valakinek a góllövő cipőt és akkor esetleg lehetnének nagyobb álmaink. Mivel ha Tibi barátomnak rossz napja van, akkor szoktunk bajban lenni. Erre kell törekedünk, hogy legyen még egy-két agilis csatárunk, akik ilyen esetekben el tudják dönteni a meccset.

Varga Tibor lett a csapat házi gólkirálya

Nagy győzelem Akasztón.

A bajnokság hajrája felé közeledve játszottunk Akasztón, akiket egy nagyon nehéz meccsen sikerült 2-0-ra legyőznünk. Ennek azért is külön örültem, mert amióta újraindult a fociélet Bócsán, nem sikerült még őket legyőznünk.

Népes szurkolótábor buzdítja a csapatot hétről-hétre.

Ki szeretném még emelni a szurkolóinkat, akik mindig nagy létszámban szoktak a mérkőzéseinken részt venni. Nem csak itthon, hanem az idegenbeli találkozókra is szép számmal elkísérnek minket. Illetve köszönettel tartozunk polgármesterünknek: Szőke-Tóth Mihálynak is a sok támogatásért, mivel ha valami gondunk támad, mindig a segítségünkre van.

Távolabbi célok.

Célunk továbbra is, hogy minél több bócsai szerepeljen a csapatban és megmaradjon a jó csapategység. Hiszen a legtöbb játékos bócsai a csapatban, és többieknek is van a településhez kötődése. Ezt szeretnénk továbbra is megtartani. Jövőre megpróbálunk ismét a nagy csapatok méltó ellenfele lenni és reméljük újra dobogóra tudunk majd állni.

Nagy volt az öröm Bócsán

A Bócsa együttese az utolsó mérkőzésen 6-1 arányban győzte le a Kecel FC II. csapatát, mely után hazai környezetben vehették át a bronzérmeket a játékosok és a harmadik helyért járó serleget. Bócsa a vármegyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjában tehát a harmadik helyet szerezte meg, melyre 11 éve nem volt példa. 38 megszerzett ponttal, 11 győzelem, 5 döntetlen és 4 vereség volt a mérlegük. 48-szor találtak be az ellenfelek kapujába és 24 gólt kaptak.

MEGOSZTÁS