2025. június 20-22 között már tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a Kupi Kupa strandkézilabda torna, a Vadkert-tó partján. Az idei kupa is népszerű volt ugyanis 39 csapat versengett három napon át a végső győzelemért. 18 női és 21 férfi együttes vett részt a három napos tornán, így a lebonyolítás is kissé változott. A mostani tornát a két jól ismert szervező Demeter Ádám és Nagy Gábor szervezte meg a támogatókkal és segítőkkel együtt.

A küzdelmek már pénteken este elindultak, amikor is 18 órás kezdéssel mind a négy kialakított pályán útjára indult a labda. Ezen a napon egészen éjfélig játszottak a csapatok, majd szombaton reggel kilenctől egészen este hétig. Vasárnap pedig már a nőknél a középdöntős meccsek második fele és a helyosztó találkozók, míg a férfiaknál az elődöntők és szintén a helyosztó meccsek zajlottak.

Komoly küzdelmek voltak már a csoportmérkőzések során is

A lebonyolításban a férfiaknál volt annyi változás idén, hogy a csoportok első két helyezettjei a felsőházba kerültek, ahol előbb negyeddöntőket, majd elődöntőket rendeztek a fináléba kerülésért. A győztesek továbbmentek, míg a vesztesek az alsóbb pozíciókért küzdöttek tovább. Ugyanígy a harmadikok és a negyedikek, ők a középházba, míg a csoport utolsók az alsóházban játszottak tovább. A nőknél a szokásos lebonyolítás zajlott most is, a csoportkörös meccsek után a középdöntőben folytatták a csapatok, mely után alakultak ki a helyosztók párosításai.

Repülő játékosokból sem volt hiány

Mindhárom nap igazán látványos látványos megoldásokat láthattak a kilátogató nézők és szurkolók. A játékosok többször is a levegőben voltak, vagy éppen fél fordulatból igyekeztek gólt szerezni. A homokos pálya is sokszor megviccelte a játékot, ugyanis a labda könnyedén meg tudott pattanni a sokszor kitaposott, gödrös homokon. Így egyáltalán nem volt biztos még üres kapura sem a gól.

Izgalmas mérkőzések voltak a női mezőnyben is

A soltvadkerti forduló egyben az Amatőr tornák harmadik állomása is volt, mely egy hét állomásos sorozat. A hetedik a final 8 lesz majd Kiskunmajsán, ahová a legtöbb pontot összegyűjtő férfi és női csapatok jutnak be. Érdekesség volt az idei Kupi Kupán, hogy a szombati napon került átadásra az a két vándorserleg melyet Demeter Ádám és Nagy Gábor alapított.

A Homokfutók lett a tavalyi Final 8 férfi győztese

Amiket a tavalyi final 8 hétvége két győztes csapata a Kupidák és a Homokfutók vehetett át, ez miden évben az éppen aktuális győztes birtokába kerül egy évre. A szervezők elmondták, hogy tavaly a nagy döntő hétvégéjére nem készült el a két serleg, így most került átadásra.

A Kupidák átvette a tavalyi nagy döntő serlegét

Az érmes csatákért folytatott mérkőzéseken egyértelműen a női bronzcsata volt a legizgalmasabb, ahol a Napsugarak és az SZBI hölgycsapata találkozott. Az első félidőben szépen játszva a Napsugarak 27-20-ra győzött. A második játékrészre úgy tűnt rendezte sorait az SZBI, ugyanis szinte végig vezetett, de egy perccel a vége előtt a Napsugarak egyenlítettek. Ezután büntetőhöz jutott az SZBI, azonban az kimaradt, ami megbosszulta magát, hiszen egy másodperccel a félidő vége előtt Tóth Lilla bevitte a győztes találatot az SZBI hálójába, ezzel megnyerve a Napsugaraknak a harmadik helyet.

A Napsugarak lett a harmadik a nőknél

A női fináléban a Másnaposok és a Blue Gin mérkőzött meg egymással. Itt az első félidőben 22-14-re a Másnaposok nyertek. A másodikban szoros csatában szintén a Másnaposok nyert 20-18-ra. Ezzel a Másnaposok csapata lett a női győztes 2025-ben.

A MÁSNAPOSOK lett a végső győztes idén a hölgyeknél

A férfiaknál a Szeszpanyol az első félidőt 16-12-re, míg a másodikat 25-20-ra nyerte a Zaklajda Team ellen, így kettős sikerrel húzták be a bronzérmet.

A SZESZPANYOL lett a harmadik

A férfi döntőben magabiztosan mindkét játékrészt megnyerve nagy arányban (elsőt: 25-10-re, másodikat: 24-14-re) győzött a Talajok csapata, akik így címet védtek 2024 után.

A TALAJOK együttese címet védett

A torna végeredménye: Nők: 1. Másnaposok, 2. Blue Gin, 3. Napsugarak, 4. SZBI, 5. Kupicicák, 6. All In, 7. Pink Gin, 8. Kupidák, 9. Szedett-vedettek, 10. Fröccsöt hoztál?, 11. Majkák, 12. Only Funs, 13. Éretlenek, 14. Hot Shots, 15. Wild Cats, 16. Egy próbát megér, 17. Bombák, 18. Még véletlenül SE.

A BLUE GIN lett a második a nőknél

Férfiak: 1. Talajok, 2. Feszes Popsik, 3. Szeszpanyol, 4. Zaklajda Team, 5. All4One, 6. Fatal Error, 7. Meccs Elmarad, 8. Homokfutók, 9. Slapecok, 10. Vasárnap megbeszéljük, 11. Irie Beach Boys, 12. Leépítők BHC, 13. Totálkár, 14. Zsebkés TC, 15. Négy!!!4, 16. Royal Fröccs, 17. Kettő Nulla, 18. Trágárok, 19. Sopronig mászok, 20. Kupi Team, 21. Csokimikulások.

A FESZES POPSIK lett a második a férfi mezőnyben

Az oklevelek, érmek és a dobogósoknak járó plakettek átadása után különdíjakat is kiosztottak. A különdíjasok még egy napszemüveggel is gazdagabbak lettek az Anita Optika jóvoltából.

Legjobb játékos: Dobrai Dávid (Talajok), Pintér Lilla (Kupidák)

Legjobb védő: Emberovics Milán (Meccs Elmarad), Nagy Alexandra (Másnaposok)

Legjobb kapus: Katona Bálint (Feszes Popsik), Orosz Ivett (Napsugarak)

Különdíjasok (b-j): Orsz Ivett (Napsugarak), Katona Bálint (Feszes Popsik), Dobrai Dávid (Talajok), Nagy Alexandra (Másnaposok)

Minden évben az UKSC jövő reménységei különdíjjal ismerik el a kiskunhalasi játékosok közül a legjobbnak ítélt fiatal kézilabdázókat. A nőknél ezt a címet idén: Várszegi Anna, míg a férfiaknál: Haász Zalán érdemelte ki.

Haász Zalán és Várszegi Anna

A 2024-2025-ös szezonban a vármegyei első osztályú kézilabda bajnokságban a Kiskunhalasi UKSC felnőtt a csapata a harmadik helyet szerezte meg. Az ezért járó bronzérmeket és a serleget az eredményhirdetésen vették át a csapatból jelenlévő játékosok.

A Kiskunhalasi UKSC felnőtt férfi kézilabda csapata most vette át a vármegyei első osztályban az elmúlt idényben harmadik helyért járó serleget és bronzérmeket

Az eredményhirdetés végén Bács-Kiskun Vármegye kézilabdázásáért díjat vehetett át Demeter József a Kiskunhalasi UKSC elnöke.

Járdi Ádám és Demeter József

A díjakat: Schnürlein Andor (Vadkert Komszolg Kft. ügyvezetője), Demeter József (UKSC elnöke), Járdi Ádám (Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke), Temerini Ferenc (Soltvadkert város polgármestere), Kárász András (Soltvadkert város alpolgármestere). A szpíker szerepét idén is a Halas Rádió két munkatársa Tóth István és fia: Tóth Tamás látta el.

A szervezők szeretnék mindenkinek megköszönni, aki valamilyen formában is hozzájárult a XII. Kupi Strandkézilabda Kupa újbóli sikeres lebonyolításához.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (299 db kép)
MEGOSZTÁS