Több tájékoztató és beszámoló meghallgatásával kezdődött a tegnap délutáni képviselő-testületi ülés Kiskőrösön, a Városháza dísztermében. 

Az első napirendi pontban Dulai János, a Kiskőrösi Labdarúgó Klub elnöke a klub elmúlt évi tevékenységével kapcsolatban szóbeli kiegészítést is tett (0:03:20). Elhangzott, hogy már 10 éve irányítják a labdarúgó klubot a jelenlegi vezetéssel, és ez idő alatt nagyszerű eredményeket tudtak elérni. 

A közétkeztetési feladatok ellátásáról dr. Turán Csaba jegyző tájékoztatott (0:14:39). 

Lengyel Tibor a sportdivízió vezetője a sportfeladatok ellátásáról számolt be a testületnek (0:18:30). Az ifjúsági sportfeladatokkal kapcsolatosan Dóka András, a Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület főtitkára szólt néhány szót (0:20:25). A Diákolimpiai eredményekről egy rövid prezentációban számolt be, majd egy óhajjal is fordult a képviselő-testülethez: finanszírozási támogatást kérve. Domonyi László polgármester erre reflektálva elmondta, hogy bízik benne, hogy a következő évi költségvetés tárgyalásánál lehetőségük lesz arra, hogy támogatást nyújtsanak. 

A Kiskőrösi Egészségfejlesztési Iroda elmúlt évi feladatellátása is napirendi pont volt, mely 2014 óta működik városunkban (0:33:30) pályázati forrásból finanszírozva. Elhangzott, hogy az EFI járási szintű tevékenységet folytat: 2024-ben 181 rendezvényt valósítottak meg, amelyen több mint 2685 fő vett részt, ismertette dr. Nagy Gabriella

Majd a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működtetését egyhangúlag fogadták el a képviselők (0:35:30). A napirendi pont kapcsán elhangzott, hogy a hulladékgazdálkodást teljesen átszervezi a MOHU. Domonyi László kihangsúlyozta, abban bízik, hogy a kiskőrösi hulladékudvar fejlesztése is elkezdődhet hamarosan. Szedmák Tamás képviselő is szóbeli kiegészítést tett (0:40:15), aki a külterületen elhelyezett hulladékokra hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy az önkormányzat lehetőségeihez mérten mindig eltakarítja azokat, azonban sajnos hamar újratermelődik. Ennek kapcsán szigorúbb szankciós rendszer megalkotását szorgalmazta. A polgármester reflektált is rá, elmondta, hogy Kiskőrös város területén egy rendkívül komoly kamerarendszert szeretnének kiépíteni, mely erősen koncentrál a külterületi utakra is, ez lesz az egyik első lépés. 
 
 
A 2025. évi költségvetés módosítását követően (0:43:30) a Kőrösszolg Kft.-vel megkötésre kerülő intézményüzemeltetési, valamint köztisztasági és parkfenntartási feladatok ellátását tartalmazó újabb 5 éves szerződésről is döntött a képviselő-testület (0:45:45).
 
A következő napirendi pontnál eldőlt az is, hogy a 2025/2026-os óvodai nevelési évben induló óvodai csoportok száma nem változik szeptembertől, továbbra is marad a 16 csoport (0:48:00) – Szűcsi Óvoda: 3 csoport, Batthyány Óvoda: 6 csoport, Kőrisfa Óvoda: 6 csoport, Erdőtelki Óvoda: 1 csoport. 
 
A 81/2023. sz. képviselő-testületi határozat is módosításra került, melyet Aszódiné Nedró Éva ismertetett (0:50:29), melynek értelmében a 2. számú gyermek fogorvosi körzet rendelési ideje megváltozik: hétfő-csütörtök: 9:00-14:00 óra között, pénteken: 13:00-14:30 óra között várják a pácienseket Dr. Mina Anikó rendelőjében. 

Ezt követően pályázatok benyújtásáról is döntöttek: a fürdő szennyvízének költséghatékonyabb elvezetése, valamint a városi kamerarendszer kiépítése érdekében.

2025. február 14. napján társadalmi egyeztetésre meghirdetésre került a KAP-RD43-2-25 kódszámú „Egyedi szennyvízkezelési megoldások támogatása” című pályázati felhívás, Magyarország Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének keretében a Nemzeti Irányító Hatóság által. A tervezett felhívás célja, hogy hozzájáruljon a kisléptékű infrastruktúra fejlesztések által a vidéki településeken élők életminőségének javításához, a vidék lakosságmegtartó képességének erősítéséhez. Azokon a területeken, ahol nem lehetséges, vagy csak nagyon magas költségek mellett oldható meg a szennyvízelvezető törzshálózatra való rácsatlakozás, kiemelt fontosságú az alternatív szennyvíztisztítási megoldások alkalmazása. Cél, hogy a megfelelő technológiai eljárás megválasztásával például természetközeli, illetve egyedi szennyvíztisztítási megoldások alkalmazásával csökkenthető legyen a környezetterhelés és a vidéki lakosok számára biztosítottá váljon a szennyvízkezelés. A pályázat keretében lehetőség nyílik decentralizált szennyvíztisztítás kialakítására: gyűjtőrendszer kialakítása és egyedi szennyvíztisztító berendezések beszerzése a tisztított szennyvíz helyben tartására, természetközeli tisztított szennyvíz hasznosítására (pl.: nyárfás öntözés), vagy utótisztítására, felszínivíz, vagy talaj befogadóval (0:53:15)

Ezt követően további, egy úgynevezett „Versenyképes Járások Program 2025” pályázatról is szó esett, melyet Kiskőrös Város Önkormányzata a felhívás tartalmi és szakmai előírásait figyelembe véve – Kaskantyú Község- és Tabdi Község Önkormányzatával közösen, konzorciumi formában egy térségi kamerarendszer-hálózat kiépítést kívánja megvalósítani (0:55:50).  

A 109/2024. és a 110/2024. számú képviselő-testületi határozat módosításának szükségességéről dr. Turán Csaba tájékoztatott (0:59:10), mely a polgármester és a főállású alpolgármester illetményének összegéről szólt. Ez utóbbi kapcsán Filus Tibor képviselő (1:03:40) megjegyzést fogalmazott meg. 

Székhely használat létesítéséről is döntöttek, melynek értelmében hamarosan megnyithatja üzletét egy vállalkozó az új piaccsarnokban (1:07:30). 

Több vagyoni tárgyú döntés is született az ülésen, legvégül pedig az egyebek következtek (1:18:20).

A képviselő-testületi ülés az alábbi linkre kattintva nézhető vissza online: https://onkormanyzati.tv/videoanyagok/kiskoros-varos-onkormanyzatanak-kepviselo-testuleti-ulese-2025-06-25/

A fotók az ülés előtt készültek. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS