Június utolsó hétvégéjén ismét a sporté és az egészséges életmódé volt a főszerep a főváros szívében. A 40. Mátyás Zero Országos Orvos Teniszbajnokság három napján több mint száz orvos, fogorvos és medikus mérte össze tudását a budapesti Park Teniszklubban, a Feneketlen-tó partján. A rangos esemény, amely a Magyar Orvosteniszezők Társasága (MOTT) szervezésében valósult meg, idén kiemelkedő szponzori támogatást kapott a Kunság-Szesz Zrt.-től, amely névadóként is kiemelt szerepet vállalt.
A jubileumi versenynek nemcsak a sportértéke volt különleges: a rendezvény közösségi, társasági és innovációs szempontból is színes programot kínált a több mint 150-200 fős közönség számára. A három nap során a nézők és a versenyzők megkóstolhatták a Kunság-Szesz Zrt. legújabb alkoholmentes italait is. A nagy hőségben valódi felüdülést jelentettek a Mátyás Zero termékekből készített, kreatív, nyári koktélvariációk, amelyek egyértelműen a rendezvény slágerének bizonyultak.
A bajnokság pénteki megnyitóján Nagy László, a Kunság-Szesz Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket. A vállalatvezető nemcsak támogatóként, hanem lelkes sportolóként is jelen volt a hétvégén. A megnyitót követően örömjátékkal egybekötött bemutató páros mérkőzésen is pályára lépett, amelyet a közönség nagy tapssal és jókedvvel fogadott.

„Számunkra a Mátyás Zero márka egyszerre képviseli az aktív életmódot, az egészséges alternatívákat és a közösségi élményeket. Éppen ezért örömmel álltunk egy ilyen patinás, nívós esemény mellé, ahol a sport, az összetartás és a jó hangulat találkozik” – fogalmazott Nagy László, aki aktív teniszezőként szívügyének érzi a sport támogatását.
A rendezvény további támogatói között szerepelt a Breier Farm, a Magyar Tenisz Szövetség, valamint a XI. kerületi Önkormányzat is, amelynek képviselői szintén jelen voltak a hétvége során.

A szombati nap különleges vendége dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora volt, aki maga is ismert a sport iránti elkötelezettségéről. Megjelenése újabb megerősítése volt annak, hogy az egészségmegőrzés és a sport szorosan összekapcsolódik a szakmai közösségek életében.
A verseny végén a legjobbak díjazásban részesültek, amelyhez a Kunság-Szesz Zrt. is hozzájárult különleges termékcsomagjaival. A sportteljesítmény mellett a szervezők kiemelték a közösségi összetartozást, a jó hangulatot és azt az inspiráló példát, amelyet a sportoló orvosok mutatnak a mindennapokban.
A hétvége során készült fotók és pillanatképek a szervezők és a szponzorok hivatalos felületein is elérhetők lesznek, hogy minden résztvevő újra átélhesse a 40. Mátyás Zero Országos Orvos Teniszbajnokság emlékezetes pillanatait.
Fotógaléria:
