Szinte az egész magyar társadalom egészségügyi állapotáról, az egészségügyi alapellátásban általánosan jelentkező nehézségekről festett átfogó képet dr. Dulai Ilona a városi képviselő-testület elé, tájékoztatójában. Amint az közismert, a doktornő orvosi hivatását több évtizede az 5. számú háziorvosi körzetben, közmegelégedésre gyakorolja.
Több a daganatos beteg
Dr. Dulai Ilona a 2024-ben végzett háziorvosi munkájáról szóló tájékoztatójában a számok tükrében, kendőzetlenül szögezi le: sok a szívérrendszeri, magas vérnyomásos, légzőszervi, mozgásszervi, neurológiai és vércukor problémákkal küszködő és a depressziós beteg. Emellett jelentősen emelkedik a daganatos megbetegedések száma. A részletes tájékoztatóból kiolvasható, hogy az üzemorvos és háziorvos szakvizsgával rendelkező doktornő ebben a körzetben 1999 óta, azaz 26 éve látja el a betegeket, a praxisba bejelentkezettek száma 2640 fő. Ebből legtöbben a 35-44 évesek – 556 fő és a 45-54 évesek – 559 fő vannak, továbbá 329 fő 64-74 éves és 298 fő 75 éven felüli személy egészségügyi ellátásáért felel. Tavaly 12.247 esetben a rendelőben látta el a betegeket, ugyanakkor 12.664 telemedicinális ellátást is regisztráltak. A hozzá fordulókat 4833 esetben utalta különféle diagnosztikai és labor vizsgálatra.
Hosszú várólisták
A doktornő szerint a személyi feltételek adottak, helyettesítő kolléganőjével, dr. Radvánszki Évával nagyon jó a kapcsolata. Munkáját diplomás ápoló, OKJ-s szakápoló, üzemi ápoló és asszisztens segíti. A házi szakápolói feladatok ellátására gyógytornásszal van szerződése. A betegek műtét utáni gyógytorna kezelése és otthoni szakápolása a jó szakmai együttműködésnek köszönhetően zökkenőmentes a körzetben. A munkanapokon a 4 órás rendelési idő kihasználtságát mi sem jelzi jobban, minthogy tavaly a napi betegforgalom meghaladta a 120-140 esetet. A szakember a gondok között említette, hogy a hosszú várólisták miatt továbbra is nehéz időpontot kérni a szakrendelésekre. Emiatt a betegek sok esetben kénytelenek magánrendeléseket igénybe venni. Egyre nagyobb probléma a szociális otthoni, vagy ápolási osztályon való elhelyezés, hosszúak a várólisták. Ugyan a házi segítségnyújtásban és az idősek ellátásában segítséget kapnak, de a teljes, 24 órás felügyeletre szorulók ellátásában még sok az ellátórendszerre váró feladat.
Mindenki felelős a saját egészségéért
A tájékoztatót dr. Dulai Ilona azzal zárta, hogy kolléganőjével, munkatársaival nagy hangsúlyt helyez a betegekkel való beszélgetésre. Kérdéseikre, felvetéseikre a kompetencia szintjüknek megfelelően válaszolnak. Célkitűzése a 2025. évre is az, hogy az orvos-beteg személyes beszélgetései során mindenkiben tudatosítsa, hogy ő is felelős a saját egészségéért.

Forrás: Kiskőrösi hírek X. évfolyam 6. szám
Fotó: VIRA.HU archív