Mizser Magdolna és Rónainé Varga Zita tanárnők vezetésével angol napközis tábor valósult meg a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskolában.
Egy rövid tábori beszámoló:
 
“Első napon menetrend szerinti járattal Kiskunhalasra utaztunk a Csetényi élményparkba, ahol a nyelvi foglalkozások mellett megnéztük a vízibivalyokat, akik elégedetten hűsöltek nyakig a vízben. A rekkenő hőség ellenére teljesítettük a kötélpályát is. A Csipke Hotelben megebédeltünk, de hagytunk helyet a popcornnak, mert a mozi volt a következő állomásunk mielőtt hazaindultunk.
 
 
A tábor második napján az időjárás miatt változtattunk az eredeti terven, így a délelőttöt az iskolában töltöttük játékos angolos foglalkozásokkal. Délben a szülők segítségével Császártöltésre utaztunk, mert itt ért volna véget a kirándulás és várt bennünket az ebéd. A túrát a Vörös mocsárban délután bepótoltuk.
 
 
Hétfőn ismét buszra szálltunk Kalocsára, ahol az Érseki Kincstárban tárlatvezetésen és kézműves foglalkozáson vettünk részt. Délután a Vajason sárkányhajóztunk, eveztünk.
 
 
Kedden kerékpárra pattantunk és Soltvadkerten a strandon töltöttük a napot. Este pedig bekuckóztunk az iskolába és egy kiadós esti séta után elaludtunk.
 
Az utolsó napon reggeli után belevetettük magunkat az angol országismeretbe és utána különféle angol nyelvű játékokba. Ezek mellett Szabadiné Kovács Edina fáradhatatlanul készítette a csodás arcfestéseit. Ebéd után meglátogattuk a ligetben a Héttornyú várat, majd még egy kis játék után mindenki hazaköltözött.
 
Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített, támogatott bennünket valamilyen formában.”
 
Forrás, képek: II.János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Kecel Facebook-oldal

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (55 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira