2025. június 30-a és július 4-e között rendezték meg a Kiskukta napközis tábort a kiskőrösi Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsődében. A nyári élményekkel teli programon összesen 19 gyermek vett részt.
A táborban résztvevők játékos formában ismerkedhettek meg a konyhai alapokkal, kreatív tevékenységek és sok finomság színesítette a tábori napokat. A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a foglalkozásokon, és számos új élménnyel gazdagodtak a hétvégére.
A tábor minden napja egy közös reggelikészítéssel indult. A gyerekek limonádét, kakaót és teát készítettek, majd maguk állították össze szendvicseiket a kirakott alapanyagokból. A cél az volt, hogy mindenki azt tegye, amit szeret és amiben örömét leli, így játékosan tanulták meg az önállóságot az étkezésben is.

A hét folyamán a gyerekek pogácsát sütöttek, gofrit készítettek, jégkrémet fagyasztottak. Az egyik legnagyobb sikert a piac okozta. Itt kukoricát, mézet és friss alapanyagokat vásároltak, majd ezekből másnap közösen főztek. A tábori napok programját mindig az aktuális menü határozta meg. Az ételhez minden alkalommal kapcsolódott egy-egy közösségi vagy kézműves élmény is.

A tábor nem csak a konyhai ügyességet fejlesztette, a gyerekek teríteni tanultak, megismerték az alapvető illemszabályokat az asztalnál.
A nyáron még két táborral készül a Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde. Az iskolás korosztály számára kisbútorfestő táborral készülnek, ahol a gyerekek különféle festési technikákat ismerhetnek meg, majd óvodásoknak szól a Világjáró mesevonat tábor, melyben a mesék világán keresztül fejlődhetnek a gyermekek érzelmi és szociális készségei.
További képek a Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde Facebook oldalán.
Forrás: Kiskőrös TV Facebook oldal
Képek: Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde Facebook oldal