Az ország minden területéről érkeztek versenyzők a Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulójára, amelyet július 12-én a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben rendeztek meg. Összesen 157 versenyző nevezése érkezett be a szervezőkhöz, akik a különböző korosztályokban és kategóriákban mérkőztek meg egymással a strand homokos sportpályáján kialakított két küzdőtéren.
A programról Lakatos Attila, a Soltvadkerti TE birkózó szakosztályának elnöke elmondta, hogy már tavaly is volt egy hasonló verseny a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben, amelynek most is kiváló házigazdája volt Kiskőrös és köszönetét fejezte ki az önkormányzatnak, valamint a Rónaszéki Fürdőnek ezért. A rangos eseményen az U12-es korosztálytól a felnőttekig vettek részt versenyzők, köztük négy amatőr induló is.

A soltvadkerti színeket a versenyen 21 induló képviselte: Kozák István, Nehéz Erika, Lakatos Árpád és Takács Gyula edzők vezetésével, akik közül 9-en állhattak a dobogó valamelyik fokára.

A Soltvadkerti TE birkózóinak eredményei:
U12-es korosztály:
32 kg: Vavrek Imre – 2. hely
Radics Zoltán
42 kg: Tóth Kerim
Gáspár Ramóna
Vancsik Brájen
52 kg: Kniesz Éva – 5. hely
+52 kg: Schäffer Bálint – 3. hely
Rozsnyai Hanna
Varényi Netti
U15-ös korosztály:
45 kg: Ilyés Zoltán – 2. hely
Bódi Eliza – 3. hely
Lippai Áron
Nagy Milán
55 kg: Puskás Bence – 3. hely
Erdei Lea – 5. hely
Maczelka Gellért
+65 kg: Tóth László Szemír – 3. hely
Virág Bálint – 5. hely
Felnőtt korosztály:
Női 70 kg: Bán Panka – 2. hely
Női +70 kg: Virág Zsófia – 1. hely
Férfi 70 kg: Rafel Dániel – 2. hely

Köszönet a támogatóknak: Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő, Kőrösszolg Kft., Soltvadkert Komszolg Kft., BS Plastic Kft., Modus Vivendi Kft., Pölöskei Szörp Zrt., Absolute Live – sportitalok, Halasker Kft. – Földvári Zoltán és családja -, Beer Attila, Szabó Gergő és családja, Jet Caffe – Doki – büfé, Gyimóti Tibor – zene és hangosítás, Windecker Zsolt és családja – Lenthár Krisztián és családja – ebéd.
Köszönet a szülőknek, segítőknek a pakolásért és mindenféle közbenjárásért, hogy egy ilyen nagyszerű versenyt lehetett idén is megszervezni.

A verseny idén két fordulós lesz, melynek döntőjét július 26-án rendezik meg a Vadkerti-tónál.
Fotógaléria:





