A Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsődében megtartották a nyár második táborát, ami a kisbútorfestő címet kapta. A tábor július 7-től 11-ig tartott 19 gyermek részvételével.
Az idei tábor fő attrakciója egy egyajtós kisszekrény volt, amit a gyerekek festhettek ki saját elképzelésük szerint. Ez a bútordarab nem csak dekoratív, hanem használható is. Ez nagy népszerűségnek örvendett, hiszen egy teljesen funkcionális designos tárgyról van szó.

A bútorfestés mellett számos más kézműves tevékenység színesítette a hetet. A múlt héten Szentgyörgyi Ibolya segítségével nemezeltek, a hétvégére pedig mindenkinek elkészült a kemény, pattintható nemez teniszlabdája.

Emellett pólót és sálat is batikoltak, amelyeket a hétvége felé már hazavihettek.

A tábor alapvetően iskolásoknak szólt, hiszen sok precíziós és finommotorikát igénylő feladatot tartalmazott, azonban a nagy testvérével egy 5 éves kisfiú is részt vett a tábori alkotásban, és meglepően jól beilleszkedett, ügyesen dolgozott a többiekkel együtt.
A Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde nyáron még egy táborral készül az óvodás korú gyermekeknek. A tábor a világjáró mesevonat címet kapta, ahol majd minden nap egy-egy mesét dolgoznak majd fel. Itt bábozással, beöltözéssel adják át a gyerekeknek a mesék világát.
Forrás: Kiskőrös TV Facebook oldal
Képek: Tarkabarka Játszóház és Családi Bölcsőde Facebook oldal





