Idén is megrendezésre került az immár hagyományosnak számító Élménytábor, melyet Izsák Város Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálata az Izsáki Szily Kálmán Városi Könyvtárral együttműködve szervezett meg. A tábornak a Művelődési Ház adott otthont.

A gyerekeket egész héten izgalmas programok várták. Hétfőn az ismerkedés kapta a főszerepet: játékos formában ismerkedtek meg egymással. A délelőtt további részét a könyvtárban töltötték, ahol a könyvtári óra meghallgatása után a kicsiknek lehetőségük volt beiratkozni és könyveket kölcsönözni. A gyermekek plüssállatainak ekkor kezdődtek el könyvtári kalandjaik – tanultak, játszottak, és néha bizony csínyt is elkövettek a hét folyamán.

Ebéd után Horváth Elvira kutyái és cicája bűvölték el a gyerekeket. A délután fő témája a felelős állattartás volt. A nap zárásaként a gyerekek saját családjuknak írtak levelet, és közösen megtanulták a borítékok helyes megcímzését is.

Kedden reggel az Izsáki Postán kezdték a napot, ahol Tóthné Cseh-Szakál Valéria postavezető asszony tartott előadást a csomagok és levelek útjáról. Ezután a gyerekek önállóan adhatták fel családjaiknak szánt leveleiket. A visszajelzések alapján a címzettek meglepődtek, és nagyon örültek a váratlan küldeményeknek.

A posta látogatása után – szakadó esőben – érkeztek meg a Gondozási Központba, ahol a programot azzal kezdték, hogy átöltöztek és megszárítkoztak. A központ minden lakója részt vett az eső okozta „fennakadások” elhárításában. Kovács Erika, A kolibri című mesével készült, amely épp az eső örömteliségéről szólt – amit a tábor lakói testközelből megtapasztalhattak. A mese után a gyerekek a klubtagokkal közösen készítettek papírból szebbnél szebb kolibrikat. A közösen eltöltött idő és tevékenység valódi hidat képzett a két generáció között.

A kedd délutáni és a szerdai programot kézműveskedés töltötte ki. Volt színezés, rajzolás, társasjátékozás, hajtogatás, valamint makramézás, Kullai Sarolta vezetésével.

Csütörtökön távolsági busszal Kiskőrösre utaztak, ahol ellátogattak a tűzoltóságra. A részletes intézménybemutatót követően egy próbariasztást is megnézhettek. Az Úttörténeti Parkban a gyerekek kipróbálhatták a járműveket és a versenypályát is. A nap végén, visszaérkezve Izsákra, a játszótéren zárták a napot.

Pénteken kirándulni mentek Fertig József vezetésével. A Madárvártán érdekes előadást hallgattak meg, és madarakat is megfigyelhettek. A régi és új kotrás, a kilátó, valamint Izsák fájának meglátogatása után a Kajla tanyán fejezték be táborukat.

A fentiekből is jól látszik, hogy a gyerekek rengeteg élménnyel gazdagodtak a hét során. A sikeres táborozáshoz nyújtott segítséget és hozzájárulást ezúton is hálásan köszönik minden segítőnek és önkéntesnek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (33 db kép)
MEGOSZTÁS