Kiskőrösön történt súlyos közlekedési baleset: egy 18 éves kerékpáros lány nem állt meg a STOP-táblánál, és az érkező autós már nem tudta elkerülni az ütközést. A fiatal lány súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset kedden történt Kiskőrösön, az Uzsoki utca és a Pásztor utca kereszteződésében. Egy 18 éves lány kerékpárral közlekedett az Uzsoki utcában, amikor – az autót vezető férfi elmondása szerint – megállás nélkül, és lassítás nélkül hajtott be a kereszteződésbe, figyelmen kívül hagyva a STOP-táblát.

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

A Pásztor utca felől szabályosan érkező autós azonnal megkezdte a fékezést, ám a hirtelen felbukkanó biciklis miatt már nem volt esélye elkerülni az ütközést. Az ütközés következtében a kerékpáros lány métereket repült, majd az út melletti füves területre zuhant le. A helyszínre riasztott mentők azonnal megkezdték az ellátását, majd stabil állapotban a kiskunhalasi kórházba szállították. Elsődleges adatok szerint a lány súlyosan megsérült a balesetben.

A baleset után a rendőrség lezárta a kereszteződést, és megkezdte a helyszíni szemlét. A pontos körülményeket a Kiskőrösi Rendőrkapitányság szakemberei vizsgálják.

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS