Sárkány Méri számára a gyermekekkel való foglalkozás nemcsak hivatás, hiszen ez az egyik szívügye is. Pályáját bölcsődében kezdte, azonban idén szeptembertől már a Kőrisfa Óvoda Maci csoportjának óvó nénije, Albert Amina mellett. Különösen közel áll hozzá az alkotás világa – a rajzolás, festés és a kreatív tevékenységek –, amelyeket örömmel épít be a mindennapi óvodai életbe. Fontos számára a szeretetteljes, biztonságos légkör megteremtése, ahol minden nap jut valamilyen kis élmény is a gyerekek számára.

 

Korábban is láthattunk már kisgyermekek közelében, azonban idén szeptembertől új munkakörben és intézményben. Miért választottad ezt a hivatást? 

Már gyerekkorom óta tudom, hogy kisgyermekekkel szeretnék foglalkozni, mindig is nagyon közel állt hozzám a világuk. Kisgyermeknevelői, majd gyógypedagógiai segítő munkatárs képesítést szereztem. A rajzolás – festés mintázás a  számomra legkedveltebb  tevékenység. Fontos, hogy ezt a kompetenciámat folyamatosan fejlesszem, ezért elvégeztem egy arcfestő és egy 7 szimbólumos rajzelemző tanfolyamot is. Pályafutásomat a bölcsődében kezdtem, ahol rengeteget tanultam a gyerekekről és a velük való foglalkozásról. Közben megkezdtem tanulmányaimat óvodapedagógus szakon.

Hogyan kerültél a Kőrisfa Óvodába?

Jó kapcsolatot ápoltam már korábban is a mostani kollégákkal, mert az elmúlt években több alkalommal részt vettem segítőként az óvodai projekt rendezvényeken. Úgy érzem, hogy már az események ideje alatt be tudtam illeszkedni a nevelői és a gyermekközösségbe. Eldöntöttem, hogy ha álláslehetőség kínálkozik beadom a jelentkezésemet. 2025. augusztusában felvételt nyertem a Kiskőrösi Óvodák – Kőrisfa Óvodájába. Szeretném megköszönni az óvoda vezetésének a nekem szavazott bizalmat. Reményeim szerint rövid időn belül aktív, elfogadó tagjává válok a nevelő közösségnek és a gyermekcsoportnak.

Melyik csoportban kezdted meg a munkát?

25 nagycsoportos korú kisgyermekkel a Kőrisfa Óvoda Maci csoportjában kezdtem meg a nevelési évet Albert Amina óvodapedagógus párommal.

Hogy érzed magad az új intézményben?

A gyerekek nagyon kedvesen fogadtak, amihez nagyban hozzájárult az is, hogy a csoportból több gyerkőcöt már a bölcsődéből ismertem. Ez nagy előnyt jelentett, mert így könnyebb volt kialakítani a bizalmat és örültek nekem. A kollégáim pedig szintén nagyon barátságosan és segítőkészen állnak hozzám, ami sokat segít a beilleszkedésben.

Milyen célokat szeretnél elérni óvodapedagógusként?

Így év elején az a célom, hogy minél jobban megismerjem a gyerekeket és a családokat, hogy biztonságos, szeretetteljes légkört alakítsunk ki együtt. Szeretném fejleszteni a kreatív módszereimet, például több kézműves és játékos foglalkozást beépíteni a hétköznapokba. Fontosnak tartom, hogy minden napban legyen valami különleges élmény, amire a gyerekek örömmel emlékeznek.

Kapcsolódó cikk
Nevelési év nyitó értekezlet a Kiskőrösi Óvodákban – három új dolgozót köszöntöttek
Nevelési év nyitó értekezlet a Kiskőrösi Óvodákban – három új dolgozót köszöntöttek
A nyári időszak lezártával 2025. szeptember 1-jén újranyitja kapuit a Kiskőrösi Óvodák mind a 4 tagintézménye 16 óvodai csoporttal. Annak...
MEGOSZTÁS