2025. szeptember 13-án, szombaton zenés ébresztővel folytatódott a Falunap Páhi községében. Nótaszóra ébredve mindenki jobb kedvre derült, és tudta a falu apraja-nagyja, hogy kezdődik a móka!
A település focipályáján gyülekeztek a lelkes lovasok, akik szebbnél szebb fogatokkal érkezve várták sorukat a minden évben megrendezésre kerülő szüreti felvonulásra. Szerencsére a menetet kellemes idő kísérte végig, így az útközben megszomjazó lovasokat és barátaikat frissítő pontok várták, ahol finomabbnál finomabb süteményekkel és üdítőkkel vendégelték meg a helyi asszonyok. A menetet a polgárőrség és a rendőrség biztosította, hogy mindenki biztonságban vonulhasson végig a község utcáin. A hangos zeneszó mellett a kisbíró hangja is felcsendült, furfangosan elmesélte az elmúlt év eseményeit, szórakoztatva a falu népét. A körmenet végén minden résztvevő egy-egy üveg bort és emléklapot kapott a szervezők hálájának jeléül.

A délutáni, színpadi előadásokat Kothencz Lajos kedvcsináló műsora nyitotta meg, majd Petz János, Páhi polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A kisbíró ismét kidobolta beszédét a nagyszínpadon is, majd egy esztendőre elköszönt a nézőktől.

A színes produkciókat a helyi mazsorett csoport folytatta, őket pedig az óvoda és általános iskola tanulói követték.

Az eddigi hagyományokhoz híven az önkormányzat köszöntötte az újszülötteket, valamint a 18 éveseket: említésre méltó, hogy az idei évben rekordszámot döntött ez a kezdeményezés, ugyanis tizennyolc csecsemőt és szintén tizennyolc fiatal felnőttet ünnepeltek, akikre vár a nagybetűs élet.

A tánctéren fellépett a nemrégiben megalakuló Orgovány Gyöngyszemei Tánccsoport, akik színvonalas produkcióval szórakoztatták a falu lakóit. A show befejezése képen kihirdették a süteménysütő verseny eredményét, majd a mazsorett csoport egy kreatív, pom-pom táncot adott elő.

A délutáni programokon rajz, vadász- és lego kiállítás fogadta az érdeklődőket egészen sötétedésig.

A gyermekeket légvár, hajfonás várta, míg a felnőttek a Borudvarban kóstolhatták a különböző specialitásokat, közben pedig megcsodálhatták a terménykiállítást. A kézműves és kirakodó vásárban mindenki megtalálhatta a számára kedves vásárfiát és az édességekben sem volt hiány. A rendezvény alatt egész nap büfé üzemelt, ahol különböző frissítő italok és helyben készült finomságok voltak kaphatók.

A kisebb sátrak alól bográcsban rotyogó pörkölt finom illata terjedt el az egész rendezvényterületen, ugyanis minden lelkes szakács megmérethette tudását a főzőversenyen. Összesen 200 kg kakas került kiosztásra, melyből egy ízletes pörköltet kellett produkálnia a bíráló bizottság és persze a család, barátok elé, melyet mindenki a közös vacsorán fogyasztott el.

Az estebédet követően, 20 órakor Bunyós Pityu koronázta meg a 26. Páhi Falunap és Szüreti felvonulás műsorait, a közönség pedig hálából háromszor tapsolta vissza a művész urat, aki legalább olyan jól állta ezt a kihívást is, mint anno Mike Tyson ütéseit.

A vigadozás itt még koránt sem ért véget: Kiss Máté és Gmoser István nótaszója csalogatta a rendezvénysátor alá a népet és bónuszként még Kothencz Lajos is besegített pár nóta erejéig a mulatság hevének fokozásába!

22 órakor durrogás és fény effektek váltották a trombitaszót: a falunapon rég nem látott tűzijáték festette szépre az eget. A látványos pirotechnikai show után folytatódott a szüreti dínom-dánom, a fiatal duó egészen hajnalig húzta a páhiak nótáját.
A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni a hálás közönség részvételét, valamint minden lelkes segítő és fellépő munkáját, felajánlását, nélkülük ez a hétvége nem sikerülhetett volna!
Írta, képek: Petz Odett
Fotógaléria:





