2025. szeptember 12-én, pénteken helyi hagyományok szerint Krahulecz Tibor emléktornával indították a 26. Falunapot Páhin.

 

A kora délutáni órákban már gyülekeztek a helyi és környékbeli focisták, hogy megmérettessék labdarúgó tudásukat körmérkőzések keretein belül. A baráti kupára négy csapat nevezett, melynek tagjai különböző korosztályokból tevődtek össze. A játékot kellemes, napsütéses idő kísérte végig, mely megalapozta a labdarúgók jókedvét és lelkesedését, illetve a sátor alatt serénykedő szakácsok sem fáztak, akik keze alatt birkapörkölt rotyogott az esti ünnepségre.

A baráti kupára négy csapat nevezett

A focit követően sem állt meg az élet: 19 órától a Rockcsontok, majd a Beatangrock zenekar perdítette táncra a népet. Gitár, s dobszó, ének és móka, ez volt a rendezvényterület velejárója.

Péntek este a rockzene volt a főszerepben

21 órától más slágerek törték meg a húrok dallamát, ugyanis Dj Görög hozta el a retro zenék világát. A pénteki mulatság egy késő estig tartó utcabállal, illetve a focisták vacsorájával zárult, amely megadta a hangolódást a másnapra.

Kapcsolódó cikk
Együtt szórakozott Páhi apraja-nagyja: szüreti lovas felvonulás, újszülöttek és 18 évesek köszöntése, főzőverseny és Bunyós Pityu koncert
Együtt szórakozott Páhi apraja-nagyja: szüreti lovas felvonulás, újszülöttek és 18 évesek köszöntése, főzőverseny és Bunyós Pityu koncert
2025. szeptember 13-án, szombaton zenés ébresztővel folytatódott a Falunap Páhi községében. Nótaszóra ébredve mindenki jobb kedvre derült, és tudta a...

Írta, képek: Petz Odett

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (142 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira