Nikléczi Gábor a szőlőtermesztés és borkészítés szeretetét édesapjától, Nikléczi Andrástól örökölte. Térségünk borászati sikerei megmutatták számára, hogy nagyszerű eredményeket lehet elérni a Kunsági Borvidéken is, így arra az elhatározásra jutott, hogy professzionális borászatot épít ki a meglévő családi gazdaságból.

Az elismerést 2025. szeptember 5-én, a 31. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok keretén belül vehette át Domonyi László polgármestertől.

2013-ban készítette el első saját borát és ugyanebben az évben tagja lett – édesapja nyomdokaiba lépve – a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrendnek.
2014-ben jelentkezett a Budapesti Corvinus Egyetem szőlész-borász alapszakára, ahol diplomát szerzett. Ekkor már átvette szüleitől a 7 ha szőlőterületen történő gazdálkodás irányítását és elkezdte annak bővítését, fejlesztését.
2019-ben egy átfogó beruházással – a magas minőségi elvárásoknak megfelelő feldolgozó és érlelő rendszert épített ki, és lehetővé tette a saját palackozást is. Cserszegi fűszeres, Ezerjó, Zöld veltelini, Kékfrankos, Cabernet sauvignon, Néró és kiemelten a Generosa szőlőfajtákból készíti borait.
2020-ban a Szent István Egyetemen szőlész-borász mérnök mesterdiplomát szerzett. Nikléczi Gábor a közéletben is aktív szerepet vállal. 2014-ben lépett be a Kiskőrösi Gazdakör Egyesületbe, 2019-től pedig a gazdakör elnöke lett. A Kossuth Pincészetszövetkezet munkájába is bekapcsolódott, mint a Felügyelő Bizottság elnöke, majd 2020-tól az igazgatóság tagja. Szép eredményekkel méretteti meg borait különböző borversenyeken, idén a Válós Borversenyen a Legeredményesebb termelő fehérbor díjat is elhozta. Nikléczi Gábor nemrégiben egy csemegeszőlő-fajtagyűjtemény létrehozásába is belefogott, hogy tanulmányozza a csemegeszőlők termesztésének lehetőségeit térségünkben. Külön öröm számára, hogy a jelen elismerései és édesapja nyomdokai követhetők, aki 2007-ben szintén megkapta a Kiskőrös Szőlészetéért és Borászatáért Díjat.

MEGOSZTÁS
Írta: vira