Szeptember 27-én a Kajla Off-Road Tanya adott otthont a II. Hektár Harcosok Napjának, amelyre ismét szép számmal érkeztek traktorosok és érdeklődők.
A rendezvény szervezői Fertig József (Kajla) és Gucsi Tamás, az Izsáki Gazdakör elnöke voltak, a fő támogatók között a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Izsáki Gazdakör álltak.
A program közös reggelivel indult, majd traktoros felvonulás következett Izsák utcáin. A megnyitón Fertig József köszöntötte a résztvevőket és a gazdakör elnökét, majd kezdetét vették a vetélkedők. A nap házigazdája és hangulatfelelőse Major Péter (DJ Major) volt, a lebonyolításban pedig a Kiskőrösi Dutra Baráti Kör tagjai segítettek.
A traktorosok gyorsulási, ügyességi párbajokon, valamint erőhúzásban mérték össze tudásukat, a mezőnyben pedig az öreg járgányoktól egészen a modern traktorokig sokféle gép sorakozott fel.

A helyszínre érkező vendégeket a parkolótól egész nap egy kistraktor után kötött lovaskocsis szerelvény szállította. A kilátogatókat a Pa-Ti Fali street food kínálatával, valamint a Kajla Bár frissítő italokkal várta.

Bár a most hétvégén megtartott rendezvényen szeles, őszies idő fogadta a résztvevőket, a tavalyi esős idővel ellentétben idén száraz idő volt, ami ugyan nagy port kavart, de nem rontotta a hangulatot.
A szervezők ezúton is köszönetet mondanak minden résztvevőnek, kilátogatónak, támogatónak és segítőnek, valamint a tombola felajánlóinak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a II. Hektár Harcosok Napja ismét emlékezetes közösségi esemény legyen Izsákon.
Fotógaléria:






