
Október 4-én ismét megtartották a hagyományos Tázlári Szüreti Felvonulást, amely már reggel 8 órakor zenés ébresztővel indult. A falu utcáiban Tóth Csaba alpolgármester hívta a lakókat a nap eseményeire, miközben a hangulatról Major Péter, azaz DJ Major gondoskodott, akivel egy utánfutóra épített mozgó DJ-pulttal járta végig a csapat a falu utcáit.
A humoros megjegyzésekkel és pörgős zenékkel kísért ébresztő gyorsan felrázta a települést – a jókedv már kora reggel garantált volt.

A menet célja a sportpálya volt, ahol a résztvevőket – lovasokat, lovaskocsikat és feldíszített járműveket – zúzapörkölt ebéddel várták. Az ízletes fogás Erdődi György és Zsikla Zsolt keze munkáját dicséri, akik igazi kulináris élménnyel lepték meg a felvonulókat.

A délutáni menet látványosan kötötte össze Tázlár-Felsőtelepet és Tázlárt, hiszen hosszú sorban haladtak végig a résztvevők. A felsőtázlári indulás után a felvonulás a vásártéren ért véget, ahol újabb kínálással és vidám beszélgetésekkel zárták a napot.

A szervezők ezúton is köszönetüket fejezik ki minden résztvevőnek, akik jelenlétükkel és jókedvükkel emelték az esemény hangulatát, valamint Tázlár Község Önkormányzatának és a Polgárőrségnek, akik a felvezetést és az útzárásokat biztosították, hozzájárulva a felvonulás biztonságos lebonyolításához.
A jó hangulat, a hagyományok és a közösség ereje idén is megmutatta, miért különleges a tázlári szüreti felvonulás.
Fotógaléria:




