A Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum az idei tanévben is megszervezte pályaorientációs rendezvényét. Ezen a napon új szemszögből mutatták be a Wattayban folyó képzéseket az általános iskolás diákok részére.

WattayNEXT – A következő lépésed a jövőd felé mottóval került megrendezésre a 2025/2026-os tanév első pályaorientációs rendezvénye a Kiskőrösi Wattay Technikumban. A pályaválasztás előtt álló tanulók számára fontos, hogy milyen irányban teszik meg első lépéseiket és milyen középiskolai tanulmányokat választanak életpályájuk kezdetén. Az első lépések megtételében segített ez a pályaorientációs nap, melyet Papp Gyula a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatója nyitott meg. Beszédében hangsúlyozta a szakképzés jelentőségét, valamint feltárta azokat a lehetőségeket (ösztöndíj, pályakezdési juttatás, munkáshitel), melyek a szakképzést választó tanulókra várnak. Vezetőtársával, Vikker Józseffel a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum főigazgatóhelyettesével végig látogatták a rendezvény helyszíneit, hiszen a pályaorientációs nap egyik célja volt, hogy a Wattayba érkező diákok megismerjék az iskola különböző telephelyeit is.

A telephelyeken tematikus tantermekben ismerkedhettek meg az érdeklődő diákok a különféle szakmákkal. Technikum esetében a gépészet, az informatika és távközlés, valamint a gazdálkodás és menedzsment ágazatokkal, a szakképző iskola vonatkozásában pedig a fa- és bútoripar, gépészet, kereskedelem, turizmus-vendéglátás, építőipar ágazatokkal kapcsolatban szerezhettek értékes információt a tanulók.

A pályaorientációs nap során a különféle interaktív, látványos feladatmegoldások mellett lehetőség volt sportolásra is a Wattay Sportcsarnokban, valamint a szakmai információkkal együtt, a közismereti tantárgyak témakörei is játékos, élményalapú ismeretszerzés keretében kerültek bemutatásra.

A rendezvényen jelen voltak a duális képzők: Agroline Kft, Eckerle Industrie Kft, Hankook Tire Magyarország, Pintér Művek, valamint a Kiskőrösi Járási Hivatal Foglalkoztatási munkatársai, ennek köszönhetően a tanulók a munkaerőpiaci környezettel is megismerkedhettek.

Az egész napos rendezvényen mintegy 200 fő tanuló vett részt az akasztói, bócsai, csengődi, keceli, kiskőrösi, páhi, soltvadkerti, tázlári általános iskolákból.

A Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum következő pályaorientációs rendezvénye egy iskolai nyílt nap lesz, mely 2025. december 10-én kerül megrendezésre. A nyílt nap regisztrációhoz kötött, így érdemes bekövetni az intézmény facebook oldalát, ahol hamarosan erre az alkalomra is jelentkezni lehet.

Szöveg: Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (87 db kép)
MEGOSZTÁS