Október 22-én este, a nemzeti ünnephez kapcsolódó városi megemlékezést követően, a hagyományokhoz híven átadták a Soltvadkert városi elismeréseket, melyek azoknak járnak, akik munkájukkal, hivatásukkal, példamutató életükkel sokat tettek a város közösségéért. Idén is olyan személyek részesültek kitüntetésben, akik emberi és szakmai életútjukkal méltán vívták ki a soltvadkertiek megbecsülését és szeretetét.
„Ma este két olyan sportembert köszöntünk, akik megtestesítik mindazt, amit a birkózás, ez az ősi és nemes sportág képvisel: az erőt, a kitartást, a fegyelmet és a szellemi nagyságot. Apa és fia. Gangl Zoltán és Gangl Zétény. Tősgyökeres soltvadkerti család, ahol a sport a mindennapok része. Zoltán, aki 1977. januárjában született már gyermekkorában is birkózott, egészen 20 éves koráig, aztán az élet új kihívásai más utakra terelték, maga mögött hagyta a szőnyeget. Ez azonban csak átmeneti időt jelentett, hiszen családot alapított és 2005. januárjában megszületett Zétény, aki nagyokat birkózott édesapjával, akkor még a játékosság, az együtt töltött minőségi idő jegyében. Életük forgatókönyvében azonban új fejezet kezdődött, amikor Lakatos Attila elkezdte újra szervezni a soltvadkerti birkózást és összehívta „régi motorosokat”, hogy legyenek közreműködői ennek a folyamatnak. Nem volt kérdés, hogy Zoli újra szőnyegre lép és Zétényt is kézenfogja, annál is inkább, mert Lakatos Attila fia Árpád, aki szintén birkózó, Zéténnyel egykorú, így a motiváció is erősebb lett. A szőnyegen töltött minden pillanat mögött évek munkája, küzdelme és áldozata rejlik, az eredmény azonban nem maradt el. Zoli több éven át állt a dobogó legfelső, néha a második fokán a Magyar Bajnokságokon. Időközben Kecskemétre váltott, ahol Dajka Zsolt edzővel tavaly Porecbe, a veterán világbajnokságra is kijutott. Zoli nemcsak technikai tudásával és taktikai érettségével emelkedik ki, hanem példamutató alázatával is. A szőnyegen küzdő harcos, aki arra ösztönzi a fiatalokat, hogy higgyenek magukban, és soha ne adják fel.”

„Zétény, aki jelenleg a Testnevelési Egyetem másodéves hallgatója, a Kozma István Birkózó Akadémia sportolója, pedig magáénak érzi ezt a küldetést. Tavaly az U20-as korosztályos Magyar Bajnokságon ezüstérmet szerzett, a felnőtt Magyar Bajnokság bronzérmese lett, az U20-as válogatott ezüstérmese, a felnőtt válogató versenyen is ezüstérmet szerzett és a Romániában rendezett Európa Bajnokság szintű nemzetközi versenyen is a dobogó második fokára állhatott. Németországban bronzérmes lett. Idén az U23-as korosztályos versenyen aranyérmet, a Magyar Bajnokságon ezüstérmet szerzett. A törökországi nemzetközi versenyen ötödik lett, az U23-as Magyar Bajnokságon bronzérmes, az U23, és az U20 korosztályos Európa Bajnokságon pedig 9. helyezést ért el. Jó okunk van abban reménykedni, hogy szurkolhatunk neki majd az egyik olimpián is. Apa és fia. Eredményeik önmagukért beszélnek: a versenyeken aratott győzelmek, dobogós helyezéseik díszes pecsétként kerülnek a birkózószőnyegre. A sportolók legnagyobb győzelme azonban nem az ellenfél felett születik — hanem önmaguk felett, nap mint nap, amikor a fáradtság, a kétség ellenére is újra a szőnyegre lépnek. Ezért ma este, a sport tiszteletének és a teljesítmény elismerésének jegyében köszöntjük apát és fiát, kívánunk további sikereket, ehhez erőt és egészséget!”

Forrás: Soltvadkert Város Önkormányzata
Fotó: archív, hiszen nem tudtak részt venni az átadóünnepségen





