2025. november 3-án, hétfőn délelőtt tartották az Úttörténeti Múzeum fennállásának 50. évfordulóját ünneplő jubileumi rendezvényt Kiskőrösön, a Dózsa György utca 38. szám alatt. Az eseményen a múzeum múltját, jelenét és jövőjét egyaránt bemutatták, miközben az elmúlt évtizedek eredményeit is áttekintették egy konferencia keretében. A rendezvényen részt vettek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai, a közlekedési ágazat meghatározó szakemberei, valamint több múzeum, kulturális- és oktatási intézmények vezetői, valamint a kiskőrösi közélet képviselői.
Az eseményt megtisztelt jelenlétével, a megnyitón beszédet mondott Boller Zsolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese, és Gmoser István alpolgármester is.

Az ünnepi eseményen a résztvevők betekintést nyerhettek a múzeum történetébe, céljaiba, lehetőségeibe.
„Az Úttörténeti Múzeum a Társaság kötelékében” címmel tartott előadást Szerencsi Gábor közúti szolgáltató igazgató.

„Barangolás a múzeum elmúlt 50 évében – akik életet leheltek az aszfaltba” címmel Szászi András múzeumi szakértő, egykori igazgató mesélt, majd Turán István múzeumvezető osztotta meg gondolatait: „Az Úttörténeti Múzeum céljai és lehetőségei a digitalizáció korában” témában.

A délelőtti program a kávészünetet követően egy imázsfilm levetítésével folytatódott, majd a „Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a kiskőrösi Úttörténeti Múzeum kapcsolatáról” mesélt Domonkos Csaba, Ipari Örökség Főosztályvezető, MMKM.

Dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója a két intézmény partnerségéről beszélt, az Együtt könnyebb keretében, szemléletében.
Ezt követően lehetőség nyílt megtekinteni és kipróbálni egy – Szentgyörgyi Róbert és Vincze Faragó László által – felújított Ford V8 CS 130-as mérőkocsit, mely sokak tetszését elnyerte.

Utolsó programelemként az Úttörténeti Múzeum legújabb, VII. évkönyvét mutatták be – Kaposi Gabriella, Kis Anita, Szászi András és Turán István -, melyet a regisztrált vendégek ajándékba is megkaptak.

A délelőtti programot közös ebéd zárta, amely lehetőséget adott a személyes találkozásokra, szakmai eszmecserére és a jubileum közös megünneplésére. Méltó módon emlékeztek meg az Úttörténeti Múzeum fél évszázados munkájáról, amely 1975 óta gyűjti, őrzi és mutatja be a magyar közlekedés- és úttörténet kincseit.
Fotógaléria:





