Az idei pályaorientációs témanapot november 12-én, szerdán délelőtt rendezték meg a KEVI általános iskolájában. A program célja az volt, hogy a tanulók megismerkedhessenek különböző szakmákkal, hivatásokkal és életpályákkal. A rendezvény különlegessége, hogy a meghívott előadók között olyan szakemberek is szerepeltek, akik valamilyen módon kötődnek az iskola közösségéhez – korábbi diákok, szülők vagy helyi partnerek személyében.

 

A nap során: interaktív bemutatókon, előadásokon és beszélgetéseken vehettek részt a felső tagozatos diákok, akik betekintést nyerhettek többek között a robotika, a vendéglátás, az oktatás, vagy a média világába is. A változatos programok célja az volt, hogy segítsék a tanulókat a pályaválasztásban és abban, hogy felfedezzék saját érdeklődési területeiket.

Egy tárgyalási szituációban érvelhettek a gyerekek

A diákok a délelőtt folyamán körforgásos rendszerben látogatták meg a szakembereket az intézmény különböző pontjain, ahol értékes információkkal, izgalmas élményekkel gazdagodhattak.

Batáné Sike Orsolya lelki gondozótól egy vezető-vezetett páros feladatot kaptak

A pályaorientációs témanap meghívott vendégei voltak:
Havasi Attila és felesége Havasi Markó Edit vállalkozók;
Dr. Ba Mariann ügyvéd;
Czeffer Milán oktató;
Burkáné Gyalog Mónika pedagógus;
Kelemen Ákos pilóta;
Fejes Zalán séf; 
Tóth-Szivák Erika vállalkozó;
Vinnai Hajnalka rendőr őrmester; 
Suba Róbert paralimpiai kajakozó; 
Subáné Kiss Krisztina fotós;
Batáné Sike Orsolya lelki gondozó. 

Pohankovics Ágnes ismertette a nap menetrendjét, és mutatta be meghívott vendégeiket 

A projektnapról Pohankovics Ágnes pedagógus nyilatkozott hírportálunknak:
„A KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában még 2008-ban dolgoztunk ki egy szakmai programot Fodorné Faragó Krisztina kolleganőmmel, amelynek lényege az élethosszig tartó tanulás erősítése a diákokban, mely azóta már felkerült az úgynevezett „Jó gyakorlatok” listájára. Ebből az alkalomból szerveztük meg ezt a pályaorientációs napot, amely egyre gyakorlatiasabb, és egy egész délelőtti programfolyamot ölelt fel. Igyekeztünk mind a fiúknak, mind a lányoknak kedveskedni a választott szakmákkal, a gyerekek életkori sajátosságainak, érdeklődési körüknek megfelelően. Továbbá nagyon fontos számunkra az is, hogy a városban működő két középiskolával szorosan együtt dolgozzunk, ebben a programban is.”

Élőben is szemügyre vehették a Wattay-s robotokat, illetve meghívást kaptak a hétfői szakkörre is 

A tanulók lelkesedéssel vettek részt a programokon: párokban, csoportokban tevékenykedhettek, kérdéseket tehettek fel, új inspirációkat, ötleteket kaphattak jövőjük tervezéséhez. A délelőtt végén a csarnokban közös zárásra került sor, ahol röviden összefoglalták a nap élményeit, sőt a diákok szavazhattak is, az általuk legkedvesebbnek vélt szakmára.

Az esemény a tornateremben kezdődött, és ugyanitt is ért véget

A KEVI általános iskolájában megrendezett pályaorientációs témanap idén is bebizonyította, hogy a személyes találkozások, a gyakorlati bemutatók és az inspiráló történetek hatékonyan segítik a fiatalokat abban, hogy tudatos(abb)an készüljenek a pályaválasztásra.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (91 db kép)
MEGOSZTÁS