A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) Bács-Kiskun vármegyei szervezetét ezentúl Nagy Norbert, a Kunság-Szesz Zrt. marketing menedzsere irányítja. A fiatal szakember számára a kinevezés egyszerre megtisztelő és inspiráló kihívás: célja, hogy a vármegye vállalkozó fiataljai egymást támogatva, közösségként fejlődhessenek.

 

– Mit jelent számodra ez az új feladat?

Örömmel és megtiszteltetéssel vállaltam el a FIVOSZ Bács-Kiskun vármegyei elnöki megbízatását. Úgy érzem, eljött az idő, hogy a tapasztalataimat és a kapcsolataimat a fiatal vállalkozói közösség javára fordítsam. Évek óta magam is aktívan dolgozom a Kunság-Szesz Zrt. családi vállalkozásában, ahol a marketing, az üzletfejlesztés, a kommunikáció és a közösségi média területén szereztem tapasztalatot. Tudom, mennyi munka, kockázat és elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki fiatalon saját utat járjon az üzleti életben – de azt is tudom, mennyire motiváló, ha közben van kivel megosztani a tapasztalatokat.

– Milyen célokkal szeretnéd elindítani a munkát?

Elsősorban szeretném összekapcsolni a fiatal vállalkozókat: teret adni a találkozásoknak, a tapasztalatcserének és az együttműködéseknek. Fontosnak tartom, hogy a FIVOSZ ne csak egy név legyen, hanem egy valódi közösség, ahol inspiráló példákat, tanulási lehetőségeket és támogató szakmai közeget találhatnak a fiatalok. A vármegyénkben rengeteg tehetséges, kreatív ember dolgozik – szeretném, ha minél többen megismernék egymást, és együtt gondolkodnánk a jövőről.

– Mikor találkozhatnak legközelebb a FIVOSZ-szal a fiatal vállalkozók?

A következő nagy eseményünk november 26-án lesz, amikor a Fiatal Vállalkozók Hete – Üzleti és Karrier Show kiskőrösi állomásán találkozunk. A rendezvénynek a Kunság-Szesz Zrt. ad otthont, ahol szakmai előadások, panelbeszélgetések és gyárlátogatás is várja a résztvevőket. Célunk, hogy inspirációt adjunk, új kapcsolatokat építsünk, és megmutassuk: Kiskőrös és Bács-Kiskun vármegye is tele van olyan fiatal vállalkozókkal, akikre érdemes figyelni.

– Mit üzensz azoknak, akik most indulnak el a saját útjukon?

Talán azt, hogy ne féljenek kicsiben kezdeni, és merjenek kérdezni, tanulni, közösséget keresni. A vállalkozói út néha magányosnak tűnhet, de valójában rengeteg támogatás és együttműködési lehetőség van körülöttünk – csak meg kell találni a közösséget, ahol ezek megmutatkoznak. A FIVOSZ éppen erről szól: tapasztalatmegosztásról, inspirációról és közös fejlődésről.

A Fiatal Vállalkozók Hete kiskőrösi rendezvénye november 26-án, szerdán 17 órától várja az érdeklődőket a Kunság-Szesz Zrt. Bánffy utcai telephelyén. A programon több ismert előadó, helyi vállalkozó és fiatal szakember is megszólal, a délután pedig gyárlátogatással és termékbemutatóval zárul.

FIVOSZ Fiatal Vállalkozók Hete – Kiskőrösi üzleti és karrier show
Időpont: 2025. november 26. (szerda), 17:00–21:00
Helyszín: Kunság-Szesz Zrt., Kiskőrös, Bánffy u. 37.

 

Forrás és fotó: Kunság-Szesz Zrt.

MEGOSZTÁS
Írta: vira