Közeledik advent első vasárnapja, így a napokban elkészült Kiskőrös betleheme és adventi koszorúja is, melyeket a hagyományoknak megfelelően idén is a Kiskőrös Városért Alapítvány és a Kőrös-Körül Nők Egyesület tagjai álmodtak és valósítottak meg. Karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett.
December havában, falvakban és városokban, templomokban és tereken, de középületekben is felállítják a betlehemet, mely jelképezi az egykori eseményeket és segít átélni karácsony misztériumát, hogy az emberek szívében is helyet kapjon Jézus, aki gyermek képében jött közénk.
A város adventi koszorúját már évek óta a Kőrös-Körül Nők Egyesület tagjai készítik el. Idén sem történt ez másként: a fém szerkezetre fenyőágakat rögzítettek, majd különböző karácsonyi díszítő elemekkel tették megjelenésében karácsonyi hangulatúvá az adventi koszorút. Színvilágát ezüst és kék díszítőelemek határozzák meg, amelyek harmonizálnak a szemben felállított betlehemi csendélet hangulatával. A koszorúra idén is felkerültek a horgolt gömbök, melyeket a Kiskőrös Rózsája Horgolókör tagjai készítettek.

A faház kék, égboltot idéző festést kapott még a tavalyi évben, melyet idén is karácsonyi világítással díszítenek. Az alapítvány 2024-ben új figurákat vásárolt, melyeket leplekbe öltöztettek. A betlehemi jelenet közepén kapott helyet a jászol, melyben a kisded Jézus fekszik, mellette Mária és József, mögöttük pedig a napkeleti bölcsek: Gáspár, Menyhért és Boldizsár.


Kiskőrös Város Önkormányzata az egyházakkal közösen szeretettel várja az érdeklődőket az adventi gyertyagyújtásokra, a főtéri koszorúhoz:
NOVEMBER 30. (VASÁRNAP) 16:30
Pénzes Péter református lelkész
Pohankovics András képviselő
DECEMBER 7. (VASÁRNAP) 16:30
Tóth Tibor római katolikus plébános
Szedmák Tamás képviselő
DECEMBER 14. (VASÁRNAP) 16:30
Selmeczi Nimród baptista lelkész
Bálint Miklós pünkösdi lelkész
Barkóczi László képviselő
DECEMBER 21. (VASÁRNAP) 16:30
Arató J. Lóránd evangélikus igazgató lelkész
Domonyi László polgármester
Fotógaléria:





