Karácsonyra hangoló, bensőséges ünnepi koncerttel örvendeztette meg a soltvadkerti közönséget a Szironta Együttes és a Soltvadkerti Református Harangegyüttes. A különleges hangzású kéziharangok már az első perctől elhozták azt a meghitt, ünnep előtti csendes varázslatot, amely méltán tette emlékezetessé az idei adventi időszak egyik legszebb helyi eseményét.

 

Az estet Sipos Ajtony Levente, a Soltvadkerti Református Gyülekezet lelkipásztora nyitotta meg. Rövid köszöntőjében bemutatta mindkét zenekart, és örömét fejezte ki, hogy a két együttes – akik már több alkalommal is muzsikáltak együtt – ezúttal Soltvadkerten is közösen állhat színpadra.

Sipos Ajtony Levente, a Soltvadkerti Református Gyülekezet lelkipásztora

Levente külön hangsúlyozta, hogy bár templomban vagyunk, a taps nemcsak megengedett, hanem kifejezetten jól is esik a zenészeknek. Ennek megfelelően a közönség a koncert végén nagy tapssal hívta vissza az előadókat, ami igazán emlékezetes pillanattá tette az estet.

A műsorvezetést Sólyom Balázs, a Szironta Együttes zenekarvezetője látta el. Minden darab előtt rövid ismertetőt adott, így a közönség nemcsak hallhatta, de történeteiben át is élhette az elhangzó műveket.
A műsor rendkívül sokszínű volt: modern és klasszikus dallamok, ünnepi énekfeldolgozások és filmzenék egyaránt megszólaltak. A közönség többek között a Santa Lucia, a Hallelujah, a You raise me up, a When Christmas Comes to Town és a Carol of the Bells kéziharang-átiratait is élvezhette.

Sólyom Balázs, a Szironta Együttes zenekarvezetője

A záró pillanatok különösen meghatóra sikerültek: a visszataps után a Mennyből az angyal dallamára a közönség is bekapcsolódott, így a templomot betöltő harangjátékot több száz hang közös éneke kísérte.

A Soltvadkerti Református Harangegyüttes hat éve alakult, és mára komoly hangszerállománnyal, Malmark kéziharang-készlettel, valamint lelkes, összeszokott csapattal gazdagítja a város kulturális életét. A koncerten is jól érződött, milyen sok munka és odaadás szükséges ehhez az egyedülálló műfajhoz, ahol a dallamok megszólaltatásához igazi csapatmunka kell.

A Soltvadkerti Református Harangegyüttes
A templomot megtöltő közönség hosszú tapssal köszönte meg a zenészeknek a lélekemelő élményt, akik adventi üzenetként békét, meghittséget és közösségi örömöt hoztak az ünnepre készülőknek.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (88 db kép)
MEGOSZTÁS