Soltszentimrén december 21-én advent negyedik vasárnapján gyűltek össze az emberek a Közösségi Ház előtti téren, ahol az iskolások adtak műsort, és az ünnepi beszédek után meggyújtották a falu adventi koszorúján a negyedik, azaz a szeretet gyertyáját.
Délután fél ötre várták a település lakosságát a Közösségi Ház előtti térre, ahol Dezső Győző a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Soltszentimrei Általános Iskolájának igazgatója mondott köszöntő beszédet, melyben egy tanulságos történetet mondott el. Egy kis településen hirtelen áramszünet lett. A falu egyik családja gyertyát gyújtott, mellyel fényt teremtett. A szülők közben beszéltek a gyermekek kérdeztek, míg a nagyszülők emlékeztek, amikor visszatért az áram. Senki sem rohant a kapcsolóhoz. Rájöttek, hogy a sötétségben találták meg azt a világot, amit a rohanás és a külső zaj addig eltakart: egymás szeretetét. Ez a történet arra emlékeztet, hogy a család egy minta. A gyerekek nem abból tanulnak, amit mondunk nekik, hanem abból, ahogyan élünk előttük, mondta az igazgató. Hangsúlyozta: a szülői példamutatás pótolhatatlan. Illetve kiemelte még: „Fontos, hogy a külső csillogás, a vásárlás, a fények és az ajándékok ne tompítsák el a karácsony igazi lényegét.”

Az igazgatói köszöntő után a helyi általános iskola diákjai adtak elő rövid karácsonyi műsort. Versekkel, dalokkal és egy kis fénytánccal is fűszerezve.

Ezt követően Lovadi István nagytiszteletű úr mondott igét.

Majd meggyújtották a falu adventi koszorúján a negyedik gyertyát, melyet Dezső Győző, Rákócziné Szakál Katalin pedagógus és Csiszér Luca 2. osztályos tanuló gyújtott meg (kiemelt képen). A kis ünnepség után a szokásoknak megfelelően most is volt szeretetvendégség. A forralt bor, tea és zsíros kenyér mellett most finom kaláccsal és süteményekkel is várták a település lakóit. Ezzel Soltszentimrén is lezárultak az adventi esték, mely azt jelenti, hogy pár nap és itt a karácsony.
Fotógaléria:





