Háló Gyula életét a hit, a költészet és a szolgálat határozza meg. Városnaményból indulva több településen élt, majd fiatalon Kiskőrösre került, amely később meghatározó helyszíne lett életének. Lelkész édesapja révén már gyermekkorától vallásos közegben nevelkedett, de a személyes hit és a költészet mélyebb jelentése csak később, saját élményein keresztül vált számára igazán világossá. Az interjúban gyermekkori élményeiről, a hit szerepéről, költői útjáról és alkotói motivációjáról mesél. Munkásságát Kiskőrös is elismerte: a település kulturális életében betöltött szerepéért a „Kiskőrös Város Kultúrájáért” díjjal tüntették ki.
Hogy élte meg, hogy kamaszként Kiskőrösre kellett költöznie?
Édesapám lelkész volt, ezért gyerekkoromban aránylag sokat költöztünk. Kiskőrös már a harmadik hely volt az életemben: Városnaményban születtem, csecsemőként Nagydoboson éltünk, később Pest alá költöztünk, ahol az általános iskolák nagy részét is végeztem. Nyolcadik előtt kerültünk Kiskőrösre. A költözések számomra nem jelentettek különösebb nehézséget, mert a gyülekezeti élet miatt sokféle emberrel találkoztam. Ez segített abban, hogy bárhová kerültem, hamar otthon érezzem magam, és könnyen kapcsolódjak az emberekhez. Talán ezért sem okozott soha gondot az, ha új helyre kellett költözni.
Milyen szerepe volt a hitnek a családi mindennapokban?
A családunk vallásos, keresztény közegben élt, ami kulturálisan és életmódban is meghatározta a mindennapokat. Ugyanakkor a kereszténység lényegéhez tartozik a személyes kapcsolat Istennel, amitől talán még féltem is kisgyereként, és még inkább csak kívülről szemléltem. Később, fiatal felnőttként értettem meg igazán, hogy a hit nem csupán hagyomány vagy kulturális háttér, hanem személyes kapcsolat Istennel. A lelkészcsaládban való felnövés ugyanakkor sokat adott: rengeteg különböző ember fordult meg nálunk, egyszerű emberek, tudósok, problémákkal küzdők egyaránt. Ez segített abban, hogy nyitottan és otthonosan tudjak kapcsolódni másokhoz.
Volt-e olyan gyermekkori pillanat, amikor először érezte Isten közelségét?
Gyerekként a hit számomra inkább intellektuális kérdés volt: fontosnak tartottam a Bibliát, a kereszténységet és a teológiát, de ez inkább gondolati, filozófiai szinten jelent meg.
Az igazi fordulat húszéves korom körül történt. Egy este János apostol levelét olvastam, és akkor döbbentem rá, hogy a hit nem csupán ismeretekről vagy erkölcsi szabályokról szól, hanem egy élő kapcsolatról Isten és az ember között. Ez az élmény segített megérteni, hogy a hit lényege nem az, hogy mennyit tudunk Istenről, hanem az, hogy kapcsolatban vagyunk vele.
„Aki hisz az Isten Fiában, annak bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz Istennek, hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amelyet Isten tett Fiáról.”
(1János 5:10)
Emlékszik az első versre vagy dalra, ami megérintette?
Középiskolás koromban sok verset írtam, de később, amikor rájöttem, hogy a költészet lényege egészen más, ezeket a verseket elégettem. Az igazi élményt egy József Attila-kötet jelentette számomra, amelyet egy pilisi nyaralásra vittem magammal. Bár addig az irodalom különösebben nem érdekelt, a kötetet ott kétszer is elolvastam, mert hirtelen ráéreztem arra, hogy a költészet egészen más módon gondolkodik a világról. Ez az élmény indított el abban, hogy komolyabban foglalkozzam a költészettel. A filozófia, a költészet, a művészet, s bizonyos értelemben a tudomány is közel állnak egymáshoz. Csak később értettem meg, hogy a vallás, az istenhit is ugyanennek az egységnek a része.
Mit tanácsolna egy kezdő költőnek?
A legfontosabb, hogy rengeteg verset olvasson: hazai és külföldi, kortárs és klasszikus műveket egyaránt. Emellett fontos az is, hogy az ember mélyen gondolkodjon a világról.
Akár vallásos valaki, akár nem, érdemes filozofikus módon végiggondolni azokat a kérdéseket, amelyek a politikában, a pszichológiában vagy az élet más területein felmerülnek. A költészethez szükség van egy mély gondolkodásmódra, mert enélkül csak felszínes dolgok születnek.
Ennyi évtized szolgálat és alkotás után mi az a belső tűz, ami ma is ébren tartja?
Az a vágy, hogy minél többen minél mélyebben gondolkodjunk a világról, érzékenyebbek legyünk, és kitágítsuk a saját világunkat, tudatunkat. A költészet – és általában a művészet – segíthet abban, hogy a dolgokat egységben lássuk. Hiszek abban, hogy a művésznek elsősorban saját magán kell dolgoznia. A tudós az intellektusán keresztül vizsgálja a világot, a művész viszont egzisztenciálisan is átengedi magán a tapasztalatokat. Amit így megért és feldolgoz, abból születhet valami olyan, amit mások is képesek befogadni és megérteni.
Háló Gyula számára a hit, a gondolkodás és a művészet ma is szorosan összetartozik. Úgy véli, a költészet egyik legfontosabb feladata, hogy segítsen mélyebben megérteni önmagunkat és a világot, és érzékenyebbé tegye az embert a körülötte lévő valóság iránt. Alkotói munkája a mai napig aktív: március végén jelenik meg Kamaszmonológok című kötete. Emellett készül egy új Imakönyv is, amely rövid imákat tartalmaz majd, és a mindennapi lelki elmélyülést szeretné segíteni az olvasók számára.
A méltatás szövege ide kattintva olvasható.
