Március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából ünnepélyes keretek között adták át az állami kitüntetéseket és kulturális díjakat a Pesti Vigadóban azoknak a kivételes alkotóknak és szakembereknek, akik munkájukkal gazdagítják a magyar kultúrát és erősítik nemzeti közösségünket.
A díjak a kiemelkedő művészeti, tudományos és közéleti teljesítmények elismerését szolgálják, tisztelegve mindazok előtt, akik tehetségükkel, elhivatottságukkal és kitartó munkájukkal a magyar nemzet értékeit gyarapítják – tájékoztatott közösségi oldalán Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár.
Boldoczki Gábor trombitaművész a magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként vehette át a díjat.
A világhírű művész édesapja mellett kezdett el trombitálni Kiskőrösön. Tizennégy éves koráig a helyi zeneiskolába járt, majd középfokon a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában Kis András tanítványa volt. Innen került a Zeneakadémiára, ahol Szűcs Zoltán és Kovács Zoltán voltak a mesterei. Posztgraduálisan részt vett Reinhold Friedrich karlsruhei kurzusán. 2010-ben, DLA-diplomája megvédése után, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem óraadója lett Budapesten. 1987 óta vesz részt hazai és nemzetközi zenei versenyeken, ahol számtalan díjat, első helyezést ért el. Repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed. Több ősbemutató fűződik nevéhez. A kritikák kiemelik makulátlan technikáját és karizmatikus személyiségét. (Forrás: https://hu.wikipedia.org)
Ez a hír Kiskőrös számára is kiemelkedő jelentőségű, hiszen méltó elismerése szakmai útjának és művészi teljesítményének.
Kiemelt kép: Závogyán Magdolna, kultúráért felelős államtitkár fb oldal





