
Több mint négy évtizedes, példaértékű pedagógusi pályafutás után nyugdíjba vonul Budavári Ildikó, akinek neve Kiskőrösön hosszú évek óta összefonódott az óvodai neveléssel, a szakmai igényességgel és a gyermekek iránti elkötelezettséggel.
Budavári Ildikó tősgyökeres kiskőrösi, 1966-ban született Kiskőrösön. A pedagógusi hivatás mellett már fiatalon elkötelezte magát: a Bem József Óvónői Szakközépiskolában érettségizett, majd 1989-ben a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán szerzett óvodapedagógusi diplomát. Szakmai tudását pályafutása során folyamatosan bővítette, rendszeresen vett részt továbbképzéseken annak érdekében, hogy a legkorszerűbb módszerekkel segítse a gyermekek fejlődését.
Pedagógusi munkáját a Napköziotthon Óvodában kezdte, ahol tizenkét éven keresztül dolgozott. Ezt követően 1998-tól több mint húsz éven át a Batthyány Óvoda meghatározó nevelője volt. Egy rövidebb kitérő után ismét visszatért az intézménybe, majd 2021-től a Kőrisfa Óvodában folytatta munkáját csoportvezetőként és fejlesztő pedagógusként.

A gyermekek nevelése mellett mindig fontos szerepet vállalt a közösségi életben is. Tíz éven át végzett aktív munkát a pedagógus szakszervezetben, ahol tevékenységét kitüntetéssel is elismerték. Nyolc éven keresztül a Fashion Dance tánccsoportokban foglalkozott gyermekekkel, segítve tehetségük kibontakoztatását és kreativitásuk fejlesztését.
Munkájában kiemelt hangsúlyt kapott az egészségnevelés és a prevenció. A dohányzásmegelőző programok rendszeres alkalmazása mellett gyermekvédelmi megbízottként különös figyelmet fordított a hátrányos helyzetű gyermekek és családok támogatására. Óvodás csoportjaival számos alkalommal szerepelt Kiskőrös városi rendezvényein is.
Pályafutásának egyik legkülönlegesebb területe a bábozás és a színház világa volt. Meghatározó tagja lett az óvónői bábcsoportnak, valamint vezetője a Kiskőrösi Óvodák Futrinka Társulatának. Előadásai során a mesék életre keltek, a gyermekek pedig olyan élményekkel gazdagodhattak, amelyek hosszú időre meghatározták mindennapjaikat.
Kollégái és egykori tanítványai egyaránt nagy szeretettel és tisztelettel emlékeznek rá. Pedagógiai felkészültsége, következetessége, igazságossága és embersége miatt a gyermekek rajongtak érte. Munkáját mindig a pontosság, az igényesség és a magas szakmai színvonal jellemezte.

Budavári Ildikó 41 év szolgálat után búcsúzik az aktív pedagógusi pályától. Életműve, szakmai öröksége és a gyermekekért végzett munkája azonban tovább él a kiskőrösi óvodák közösségében és mindazok emlékezetében, akiknek életére hatással volt.
Nyugdíjas éveihez jó egészséget, sok örömet és boldog családi pillanatokat kívánunk.
Fotógaléria:




