Rendkívüli beavatkozás zajlik ezekben a napokban a Dunán a Paksi Atomerőmű közelében. A történelmi aszály miatt annyira lecsökkent a folyó vízszintje, hogy az már az atomerőmű működését is veszélyezteti. Augusztus 15-én, azaz a mai napon megkezdték két, egyenként mintegy 80 méter hosszú bárka irányított süllyesztését, miközben már épül a tartósabb megoldásnak szánt fenékküszöb is.
A mostani helyzet azonban nem egyszerűen néhány rendkívül száraz magyarországi hét következménye. Európa jelentős részét elhúzódó csapadékhiány és ismétlődő hőhullámok sújtják, így a Duna vízgyűjtőjén is kevés víz áll rendelkezésre. Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja augusztus 12-én arra figyelmeztetett, hogy az elhúzódó csapadékhiány és a súlyos hőhullámok tovább rontják az európai aszályhelyzetet.
Mi történt Pakson?
A Paksi Atomerőmű működéséhez hatalmas mennyiségű dunai víz szükséges. A folyóból kivett víz segítségével vezetik el az erőmű működése során keletkező hőt, ezért a Duna vízállása és vízhőmérséklete közvetlenül befolyásolhatja az erőmű termelését.
Augusztus elején a helyzet már kritikussá vált. A rendkívül alacsony vízállás következtében a paksi termelést jelentősen vissza kellett fogni. A Reuters szerint az erőmű teljesítménye egy időre a normális szint mintegy tizedére esett, majd később részben helyreállt. A probléma nemcsak Magyarországon jelentkezik: Romániában a Duna alacsony vízállása szintén súlyos nehézségeket okozott a cernavodăi atomerőmű működésében.
A Duna az elmúlt napokban átmenetileg valamelyest megemelkedett, majd ismét apadásnak indult. A vízügyi előrejelzések ezért újabb kritikus napokat vetítettek előre. Néhány nappal ezelőtt még azzal számoltak, hogy vasárnapra vagy hétfőre a paksi vízmérce elérheti azt a szintet, amelynél újabb turbinát kellene leállítani.
A kormány ezért két párhuzamos műszaki megoldás mellett döntött.
Az egyik egy kőből kialakított úgynevezett fenékküszöb építése Paks térségében. A tervek szerint a létesítmény elkészülve akár mintegy fél méterrel is megemelheti a Duna vízszintjét az atomerőmű vízkivételi helyének térségében. A teljes műtárgy elkészítése azonban heteket vesz igénybe.
Ezért van szükség a másik, gyorsabban végrehajtható megoldásra: két, egyenként körülbelül 80 méteres bárka irányított elsüllyesztésére. A két hajó lényegében egy ideiglenes vízépítési műtárgy részeként segít visszaduzzasztani a folyót.
Augusztus 15-én a művelet megkezdődött, és a kormányzati tájékoztatás szerint miközben a Duna főmedrében továbbra is apadás zajlott, az atomerőmű szivattyútelepénél már egy centiméteres vízszintemelkedést mértek.
Mi várható a következő napokban?
Most tulajdonképpen két folyamat versenyez egymással. A Duna természetes vízállása tovább csökkenhet, miközben a bárkákkal és a fokozatosan épülő fenékküszöbbel mesterségesen próbálják magasan tartani az atomerőmű számára fontos vízszintet.
Ha a beavatkozás a tervezett módon működik, jó esély van arra, hogy sikerül elkerülni az erőmű további jelentős visszaterhelését vagy teljes leállítását. A következő néhány nap vízállása viszonylag jól becsülhető, hosszabb távon azonban már jóval nagyobb a bizonytalanság.
A két elsüllyesztett bárka azonban csak átmeneti segítség. Az igazán fontos változást a következő hetekben elkészülő fenékküszöb jelentheti.
Ha valóban sikerül vele több tíz centiméterrel megemelni a vízszintet a vízkivétel térségében, az lényegesen nagyobb biztonsági tartalékot adhat az erőműnek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy megszűnik maga az alapprobléma.
Mi történik, ha hónapokig nem érkezik jelentős csapadék?
Ez a mostani helyzet legfontosabb kérdése. A Duna ugyanis nem magyar folyó abban az értelemben, hogy vízhozamát alapvetően nem a Magyarországon lehulló csapadék határozza meg. A folyó hatalmas, több országra kiterjedő vízgyűjtő területről kapja a vizét.
Ezért Pakson önmagában az sem oldaná meg a problémát, ha Magyarországon néhány komolyabb zivatar érkezne. A tartós javuláshoz a Duna felső és középső vízgyűjtőjén – többek között az Alpok térségében, Németországban és Ausztriában – kellene jelentősebb és tartósabb csapadék.
Egy rövid esős periódus ugyan kisebb árhullámot indíthat el, amely néhány napra vagy hétre megemeli a Dunát, de egy hónapok óta fennálló vízhiányt nem feltétlenül képes megszüntetni. Augusztus elején például az ausztriai vízgyűjtőre érkezett csapadék után valóban emelkedés indult meg a Dunán, de a javulás átmenetinek bizonyult.
Ha augusztus második felében, szeptemberben, majd ősszel is fennmaradna a jelentős csapadékhiány Közép-Európában, akkor a mostani rendkívüli helyzetből tartós vízgazdálkodási probléma válhat.
Ebben az esetben már nem egyszerűen az lenne a kérdés, hogy egy adott héten hány centiméter a Duna Paksnál. A tartósan alacsony vízhozam a hajózást, az energiatermelést, az ipari vízkivételeket, a mezőgazdaságot és a folyó élővilágát egyaránt érintheti. Ráadásul az alacsony vízállás nyári hőhullámokkal párosulva különösen kedvezőtlen, mert a kisebb víztömeg gyorsabban felmelegedhet.
Európa több térségében már most rendkívüli szárazságot mérnek. Az uniós kutatóközpont szerint a tartós csapadékhiányt az ismétlődő hőhullámok és a magas párolgás tovább súlyosítják.
A fenékküszöb sokat segíthet, de vizet nem tud teremteni
A Paksnál épülő fenékküszöb nem növeli meg a Dunában érkező víz mennyiségét. A rendelkezésre álló vizet duzzasztja vissza úgy, hogy az atomerőmű vízkivételi pontjánál magasabb vízszint alakuljon ki. Ez normálisan alacsony vagy akár rendkívül alacsony vízállás mellett is rendkívül sokat jelenthet.
Ha a Duna vízhozama egy hosszan tartó, egész Közép-Európát érintő száraz időszak következtében tovább és tovább csökkenne, pusztán a vízszint helyi megemelése egy ponton már nem oldana meg minden problémát. A hűtés szempontjából ugyanis nemcsak az számít, hogy milyen magasan áll a folyó, hanem az is, hogy mennyi víz érkezik és milyen hőmérsékletű.
Ezért a következő hetek időjárása messze túlmutat azon, hogy lesz-e eső Pakson. A valódi kérdés az, hogy kap-e tartós, nagy területre kiterjedő csapadékot a Duna közép-európai vízgyűjtője.
Ha igen, az őszi hónapokra fokozatosan normalizálódhat a helyzet, miközben a fenékküszöb elkészülése további biztonsági tartalékot teremthet Paks számára. Ha viszont az ősz első fele is rendkívül száraz marad, akkor könnyen elképzelhető, hogy a Duna alacsony vízállása nem néhány napos rendkívüli eseményként, hanem hónapokon át tartó problémaként marad velünk.
A mostani paksi beavatkozás ezért valószínűleg képes lehet kezelni az azonnali veszélyt. A 2026-os nyár azonban egy ennél jóval nagyobb kérdést is felvetett: hogyan lehet hosszú távon biztosítani egy olyan, Duna-vízre épülő energetikai rendszer működését, amelynek a következő évtizedekben egyre szélsőségesebb vízjárással is számolnia kell?
A szakértők szerint a mostani helyzet már a jövőbeli nukleáris infrastruktúra tervezésénél is alkalmazkodást tehet szükségessé, és olyan alternatív vagy hibrid hűtési megoldások jelentősége nőhet, amelyek kevésbé függnek közvetlenül a Duna pillanatnyi állapotától.
