Uzsalyné Pécsi Rita Kiskőrösön tartott előadást október 14-én, szerdán a KEVI pedagógusai és az intézményhez kötődő szülők számára. Az evangélikus imaházban megrendezett program középpontjában az építő kritika állt: hogyan lehet úgy megfogalmazni észrevételeinket, hogy azok ne rombolják, hanem erősítsék emberi kapcsolatainkat?

A program a KEVI őszi nevelési értekezletéhez kapcsolódott. A rendezvény elsősorban az intézmény pedagógusainak szólt, azonban a szülői közösségek tagjai is értesítést kaptak róla. A helyszín befogadóképessége miatt az előadást nem hirdették meg szélesebb körben.
A megjelenteket Szentgyörgyiné Szlovák Mária iskolaigazgató köszöntötte, aki elmondta, hogy az országosan ismert előadó meghívása hosszabb egyeztetési folyamat eredménye volt. A megfelelő időpont megtalálása közel másfél évet vett igénybe, végül a szakember sűrű programjához igazodva sikerült megszervezni a kiskőrösi találkozót.

Az igazgató bemutatta Uzsalyné Pécsi Rita munkásságát, külön kiemelve az érzelmi intelligencia fejlesztésének, a művészeti nevelésnek és az emberi kapcsolatoknak a jelentőségét. Mint fogalmazott, a mai világban, amikor a mesterséges intelligencia és a technológiai fejlődés egyre nagyobb szerepet kap, különösen fontos, hogy az iskolák ne kizárólag a lexikális tudás átadására összpontosítsanak, hanem a gyermekek személyiségének és érzelmi készségeinek fejlesztésére is.

Az előadás témáját maga az intézményvezető javasolta. Az építő kritika kérdése ugyanis a pedagógusok mindennapi munkájában rendszeresen felmerülő dilemma: mikor szükséges jelezni egy gyermek hibáját, hogyan lehet ezt megfelelően megtenni, és hol húzódik a határ a segítő szándékú visszajelzés és a személyiséget romboló bírálat között?

Uzsalyné dr. Pécsi Rita előadásában hangsúlyozta, hogy a jó szándék önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy egy kritika valóban építő legyen. A visszajelzés módja, időzítése, a beszélő testbeszéde és a felek közötti kapcsolat egyaránt meghatározza, miként fogadja azt a másik ember.
A neveléskutató számos hétköznapi, iskolai és családi példával szemléltette mondanivalóját a népes közönségnek. Kitért többek között a pozitív megerősítés fontosságára, a megfelelő kommunikációra, valamint arra is, milyen hosszú távú következményei lehetnek a meggondolatlan, gúnyos vagy cinikus megjegyzéseknek.

Az előadás egyik központi üzenete az volt, hogy a kritikának nem a másik ember megszégyenítését, hanem a fejlődését kell szolgálnia. Ehhez azonban nemcsak az igazság kimondására, hanem empátiára, türelemre és a másik fél elfogadására is szükség van.

A kiskőrösi alkalom a pedagógusok számára a mindennapi nevelőmunka során is hasznosítható szempontokat kínált, ugyanakkor az elhangzott gondolatok a szülő-gyermek kapcsolatokban és általában az emberi együttélésben is alkalmazhatók.

Uzsalyné Pécsi Rita előadásának legfontosabb szakmai megállapításait és gyakorlati tanácsait egy következő cikkünkben részletesebben is bemutatjuk.

MEGOSZTÁS