– Beszélgetés soltvadkerti 56-osokkal
Soltvadkerten 2006-ban több beszélgetést és visszaemlékezést vettünk fel, amelyek azóta forrásértékűek: szinte senki nem él már azok közül, akik akkor megosztották a hallgatósággal emlékeiket a forradalomról és az azt követő évekről. Az alábbiakban a néhol töredékes szöveget olvasható formába öntöttük, így tárul fel előttünk az a kor.
Akit halálra kerestek, de nem találtak: Kocsenda Antal
Amikor a soltvadkerti szovjet emlékművet akartuk ledönteni, Vass József elvitt engem Sörös Andrásékhoz, akiknek cséplőgépjük volt. Tudtam, hogy van drótkötelük is, amit aztán felhasználtunk. Emlékszem, az emlékmű ledöntése után 100-120 fő kezdte énekelni a Himnuszt. Éppen déli 12 óra volt. Azt az érzést nem lehet szavakkal leírni. Ezt követően egy kisebb csoport elindult, hogy a rendőrséget lefegyverezze. Erre nem került sor, mert a rendőrséget akkor Nagy Imre tázlári lakos vezette. Ez a Nagy Imre a rendőrség teljes állományával együtt átállt a forradalom mellé.
A Nemzeti Bizottság megalakulása 1956. október 28-án Sámel György fakereskedő vezetésével történt. Az elnöki pozíciót egy ideig betöltötte, de hamarosan bejelentette, hogy nem vállalja tovább. Nagy Pál István tanító, majd Pásztor Sándor községi VB-titkár töltötte be ezt a funkciót.
A bizottság első legfontosabb döntése az volt, hogy Ambrus Kálmánt megbízta a Nemzetőrség megszervezésével. 200-250 főből álló Nemzetőrséget szervezett, katonaviselt középkorú emberekből. Az ő álláspontja az volt, hogy meg kell akadályozni minden önbíráskodást. Ezért Ambrus Kálmán azokra a helyekre, ahol tudta, hogy kommunisták (ill. a korábbi rendszer kiszolgálói) laktak, megerősített őrjáratokat szervezett, hogy véletlen se fordulhasson elő, hogy valakit bántalmazzanak. Minden őrjárat mellett volt egy fegyveres rendőr a többiek fegyvertelenül, polgárőrként vettek részt. Ennek köszönhető, hogy itt nem történtek atrocitások.
A vörös csillagokat is leszedtük. A Kommunista Párt székházába nem másnap mentek be, hanem a következő héten, én is ott voltam. Falvai Konrád lakatos nyitotta ki a páncélszekrényt, üres volt. Akkor a falakon már nem voltak fenn plakátok, jelvények. Üres volt a helység.
Soltvadkert térségében is megkíséreltek egy koncepciós pert összeállítani. A lakosság sokat szenvedett. Sokukat súlyosan bántalmazták, ennek következtében tettek olyan vallomást, amelyből egyértelműen nyilvánvalóvá válik a koncepciós per kialakítására való szándék.
Engem nem tudtak letartóztatni, annak ellenére, hogy 1957. márciusában egy éjjel keresett a rendőrség a munkahelyemen és a lakásomon is, én pont akkor egy harmadik helyen aludtam véletlen, azaz nem véletlen…
Amikor megtudtam, hogy kerestek, másnap délelőtt eltűntem a községből. Egy évig dekkoltam, amíg mérséklődtek az indulatok. Akiket a Kiskőrösi Járásbíróság, majd később a Megyei Ügyészség vádolt volna az itteni eseményekben való részvételért, ezek mind kisemberek voltak. Napszámosok, alkalmazottak. Nem voltak nagybirtokosok, arisztokraták, ezt ki is hangsúlyozta az ügyészség, ezért megszüntették a vádat a felsorolt emberek ellen. Azok is szerepelnek, akik megfizették a szovjet emlékmű újjáépítési költségeit. Ennek az emlékműnek a márványtáblája nálam van.
Kocsenda Antalt az 1990. évi országgyűlési választásokon az FKGP Bács-Kiskun megyei területi listáján országgyűlési képviselővé választották.
Káposzta Lajos
