Jelenleg is tart az Országos Nyúlkiállítás Kiskőrösön az egykori Julius Meinl, majd a régi kínai ruhaüzlet épületében.

-Hirdetés-

A kétnapos kiállítás keretein belül összesen 644 nyulat neveztek be, melyek tekinthetők az érdeklődők részéről, majd az osztrák zsűri által pontozva és díjazva lesznek. A nyulak között törpe kosorrútól a német óriásig mindenféle színű és méretű egyed jelen van.

A Magyar Nyúltenyésztők Országos Egyesületének rendezésében zajló kiállítás célja, hogy a tenyésztők bemutassák munkájukat és megmérettessenek a legszebb példányok.

A programok során mind a gyermekek, mind a felnőttek jók érezhetik magukat, mivel a kisebbeknek lehetőségük van a Mikulással való közös fotó elkészítésére, arcfestésre, rajzversenyben nevezhetnek és nyuszikat is simogathatnak. A felnőtteknek nyúlpörkölt készítő versenyt rendeztek, melynek eredményét támogatásos alapon bárki megkóstolhatja, illetve tombolasorsolás is lesz. Ez utóbbi programlehetőséget szerkesztőségünk összehúzott szemöldökkel vette tudomásul…

A szervezők várnak minden kedves érdeklődőt még a mai napon is 7:00-12:00 óra között.

Sz.Á.

MEGOSZTÁS