A Malom Darts Sportegyesület égisze alatt rendezték meg Kiskőrösön immár 47. alkalommal november 4-én a Vasárnapi Darts Derbi elnevezésű versenyt. 

-Hirdetés-

A csoki kupaként „elhíresült” összecsapást minden hónap első vasárnapján rendezik az egyesület játéktermében. Az esemény főszervezője Torgyik Mihály elmondta, hogy a nevezés általában egy tábla csokoládé szokott lenni, amit már egy éve az egyesület a kiskunhalasi kórház gyermekosztályára juttat el. Ezúttal azonban egy kiskőrösi kislánynak nagyobb szüksége van a segítségre, ezért a csoki mellé nevezési díjat is szedtek, melyet Hatvani Adél családjának juttattak el.


A jótékonysági verseny iránt nagy volt az érdeklődés, mely 36 nevezővel indult el. Voltak olyanok, akik többet is adtak, mint a nevezési díj, sőt a Paksi DSE egyik játékosának kislánya a saját zsebpénzét ajánlotta fel Adélnak – egy igen nemes és nagyon szép gesztus volt!

A kisteleki Revans DSE játékosai nem tudtak részt venni az eseményen, de ennek ellenére adományukat ők is elküldték. A versenyen részt vett még a kecskeméti Hírös Hunok DC, a nagykőrösi Sport DC, a kiskőrösi Malom DSE és a Győztes Kör SE játékosai, illetve jöttek még Tabdiról és Soltvadkertről is dartsosok. A 36 induló 8 csoportba került és innen lehetett eljutni a főtáblára. Ez a délután Turán “Buba” Róbertnek sikerült a legjobban, aki szombaton és vasárnap délelőtt még a 20. Hungaryan Openen dobálta a nyilait és nagyszerű teljesítménnyel szerezte meg az első helyet. Az ezüstérmet a kecskeméti Váczi Zoltán, a bronzérmet pedig a paksi Égner Attila szerezte meg.

Köszönet mindenkinek, akik részt vettek az eseményen, ezzel segítve Adél gyógyulását!

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS