A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis a környéken próbálnak szerencsét, sokan közülük egészen szép eredménnyel. Ezért olyan fiatalokat keresünk meg térségünkben, akik családi vagy önálló vállalkozásba kezdtek és itt képzelik el jövőjüket a későbbiekben is.
Az R&A fodrász szalon, vagyis Horváth Robi és Patyi Anett története nem egy mézes-mázos szerelmi történet, ahogy azt elsőre gondolnánk. A fiatalok – akiknek még a születésnapja is egy napon van 2 év eltéréssel -, már fodrászként találtak egymásra. Jelenleg a környéken egyedülálló, ámbár külföldi szalonokra kísértetiesen hasonlító fodrászatuk van, ahol Robi borbélykodik is – bár ezt ő nem így nevezi.
Nem titkolják, Robi roma származása sok mindenben motiválttá tette a párt, akik mindenüket beletették a jelenlegi üzletükbe, hogy a most másfél éves kisfiuk, Olivér minden álmát teljesíteni tudják.
VIRA: Szerencsés véletlen, hogy mindketten fodrászok vagytok?
Robi: 14 éves korom óta fodrászkodom, Anettal 17 évesen találkoztunk, tehát nem tőle származik a munkám ötlete, de sokan ezt hiszik.
Anett: Én 6-7 évesen már fodrász akartam lenni, nem is gondolkoztam másban. Felvételinél én nem nézelődtem (szerintem meg sem néztem a kínálatot), céltudatosan a Wattayba mentem és elvégeztem a fodrász képzést. Az iskola után pedig dolgozni kezdtem. A kisfiunk születése előtt még úgy volt tervben, hogy visszamegyek a régi szalonba, de oda nagyon gyorsan vissza kellett volna térnem a külföldi vendégek miatt, így másban kezdtem gondolkozni. A szalonról pedig nagyon régóta álmodoztunk már mindketten. Amit Robi a fejébe vesz, az úgyis lesz. Tavaly nyáron kezdtünk komolyabban beszélgetni a szalon gondolatáról és októberben már megnyitottunk.
Robi: A csavar az egészben, hogy nekem nincs meg a fodrász végzettségem, én szerkezetlakatosnak tanultam és jó is vagyok benne. Fodrász képzettséget sosem szereztem. Két helyen hegesztettem, pénzt kerestem, miközben otthon 14 évesen elkezdtem hajat vágni. Először a barátoknak, a családnak alakítottam a frizuráját, és annyira jól ment, hogy elkezdtem vele komolyabban foglalkozni. Éveken át így ment ez, amikor már rengetegen jártak hozzám és kiváltottam a vállalkozást.
Anettet felvettem, hiszen neki van róla papírja, és én az ő végzettsége által dolgozom. A szakmát megcsináltam volna, de érettségihez kötött. Tehát éveket kellene járnom iskolába, majd leérettségiznem, és még ezután újabb évek a fodrász képzés, és ez rengeteg idő lenne. Akinek megvan a végzettséget igazoló papírja, az sem biztos, hogy tud úgy hajat vágni, ahogyan én. Amim most van, azt én teljesen a nulláról építettem fel. Soha senki nem segített benne. 2018. októberében nyitottunk, ahol most tartok, ez csak a kezdet. Innen csak fentebb van és meg is lesz. Amit én eltervezek, az mindig megvalósul.
VIRA: Az üzletetek hasonmása lehetne egy londoniénak. Honnan az ötlet?
Robi: Az a vicc, hogy nekem fodrásznak kellett születnem. Az óvodában fiú létemre is piros fésű volt a jelem. De például én nem szeretem, ha a hajamhoz vagy a szakállamhoz nyúlnak. Mondjuk nem is hívom magam borbélynak, mert nem sértem meg az igazi borbélyokat. Például sokan nem tudják, de a borbély helyiségben nők nem is tartózkodhatnak. Ez nem is angolul szólva barber shop, hanem egy fodrászat, de a szolgáltatásaim közé tartozik a borbélykodás is. Tavaly októberig én otthon dolgoztam, de egyre több lett a vendégem, közben megszületett a kisfiam, így kellett már egy saját hely. Minden pénzem beleadtam a vállalkozásba. Nem származom gazdag családból, minden amit itt látsz, azért én kőkeményen megdolgoztam. Aki ebben kifogást talál, az járja végig az utam és utána leülök vele beszélgetni. Nagyon büszke vagyok arra amit elértem. De ez mondom, az alap. Innen csak felfele van. Nálam a maximumot kapja a vendég. Aki azzal törődik, hogy nincs meg a szakmai végzettségem, az úgysem jön ide.
VIRA: Jobb lett volna hamarabb belekezdeni a fodrász üzletbe?
Robi: Jobb lett volna az iskolát megcsinálni. Ennyi a hiányérzetem, hiszen adok én is mások véleményére. Szerettem volna a fodrász szakmát kitanulni, de elsőre próbáltam a gyakorlati helyet keresgélni Kiskőrösön, azonban nem adtak esélyt, mindenhol tele voltak az üzletek. Volt egy vidéki hely, de ott meg sok pénzt kértek volna érte és még az átjárás sem lett volna egyszerű busszal. Így lettem hegesztő. Sokan el is tántorítottak a családban, hogy a fodrász szakmából nem lehet megélni, ellenben a lakatos munkából meg lehet és a tudásom megvan hozzá. Én már iskola közben többet kerestem a szüleimnél. És kellett a pénz ahhoz, hogy egyszer saját szalonom legyen.
A múlt hónap óta vagyok csak és kizárólag fodrász. Előtte elég kemény időszakom volt, mivel hajnali 4-re mentem hegeszteni. Majd ebéd után este 8-ig a szalonban voltam. Persze féltem, mi lesz, ha délelőtt nem lesz mégsem vendégem, én meg közben otthagyom a másik munkám. De belevágtam. Úgy voltam vele, maximum többet leszek otthon a családdal. Na ez úgy alakult, hogy egyáltalán nem vagyok többet otthon, mivel még több vendégem lett. Reggeltől estig itt vagyok, de már elférne még egy ember bőven, aki mellettünk dolgozna. Én száz százalékos ember vagyok, nekem a kilencvenkilenc nem elég. Így nehéz még egy ilyen embert találni, mint én.
VIRA: Milyen vendégköröd van?
Robi: Mindenhonnan járnak hozzánk. Csengődi, szabadszállási és kalocsai vendégem is vannak. Sőt van, aki külföldön dolgozik és amikor hazajön akkor hozzám jön vágatni, nem máshoz. Minden vendégem visszatérő. Szeretik a munkám, ez jó érzés. Internetről képzem magam, de még nem mutattak olyat nekem, amit ne tudtam volna megvalósítani. Viszont nagyon precíz vagyok. Nem kapkodom el a munkám, egy férfi haj és szakáll az 45-50 perc. Aki tizedszer jön, az tizedszer is ugyanazt kapja, nem kapkodom el. Rengeteg ember van aki tényleg hetente jön, és igazítjuk a szakállt, hajat vágunk. Ez volt az álmom, de nem mertem elhinni, hogy ekkora lesz rá a kereslet. Szájhagyomány útján terjed a hírünk, illetve interneten keresnek fel minket. Plusz nekem már volt egy vendégköröm. Nincs időm reklámozni, szerencsére annyian vannak folyamatosan, hogy nincs időm rá és nem is kell, mert a naptárunk így is hétfőtől vasárnapig tele van.
Anett: Még egy ilyen szalon nincs a környéken és Robiból sincs még egy. Ő vasárnap is bejön, ha a vendég úgy ér rá. De fogadott vendéget már este 9-kor is.
VIRA: Milyen lesz együtt dolgozni?
Robi: Még sosem dolgoztunk együtt, ez lesz az első alkalom. Én eddig otthon dolgoztam, Anett viszont szalonban volt a kezdetektől. Ő hamarabb tud nemet mondani, régebben hajtósabb volt, most már a kisfiunk miatt is más lett a szemlélete.
Anett: Robi viszont állandóan dolgozik, fanatikusnak mondanám. Képes bejönni vasárnap is, ha a vendégnek csak akkor jó. Hétvégén is dolgozik.
VIRA: Külföldben vagy nagy városokban nem is gondolkoztok? Mint írtam, teljesen beleilletek szolgáltatásban és arculatban is.
Robi: Nem mennénk máshova. Mi itt nőttünk fel Kiskőrösön, teljesen jó itt. Külföldre ugyan mehetnénk, volna lehetőség akár holnaptól is több helyen, de a család itt tart Olivér miatt. Egyelőre maradunk. Ha itt meg tudjuk csinálni a szerencsénket, annál nagyobb elismerés nem kell. Aki akar, az itt is tud boldogulni. Több munkával ugyan, de el lehet érni a kinti színvonalat. Nem biztos, hogy egy nagyobb városban jobb minőséget adnak mint nálunk. Volt már nekem vendégem, aki Kecskemétről vagy Budapestről jött és nekem kellett javítani, mert nem volt megelégedve az ottani szolgáltatással.
VIRA: Hozzátok akkor nem is vendégek járnak, hanem mondhatjuk, barátok térnek be?
Robi: Máshogy állunk az emberekhez, ide barátokként jönnek a vendégek. És nekem ezt senki sem tanította, saját erőmből és tudásomból jutottam el idáig. Én adom aki vagyok. Rengeteg olyan ismerősöm van, akit itt szereztem és számíthatok rájuk, bármikor felhívhatnám őket, ha gondban lennék. Ide az emberek ráadásul nem üres kézzel jönnek, van aki szombaton lángost hoz. De mi ilyen légkört is szeretnénk majd a jövőbeli saját szalonunkba is.
VIRA: Milyen lenne álmaitok üzlete?
Robi: Először is az egy hatalmas, tágas üzlet lesz, tele tükörrel borított fallal, fali dekorral. Kanapén lehet majd várakozni, bár a mostani raklap bútor is 5 nap terve volt. Megvettük kezdéskor a fekete bútorokat, aztán beleuntam fél év után és kitaláltam ezt, amit meg 5 nap alatt már be is rendeztem. Én ilyen vagyok, ha egyszer a fejembe veszek valamit. Az új szalonban jár majd egy welcome drink, egy kávé, tea stb… bár az most is benne van már a portfóliónkban. A férfi vendégek örömére tervezem, hogy videójátékozhatnának amíg várnak. És mivel én ezt így terveztem el, ez így is fog megvalósulni, ebben biztosak vagyunk.
VIRA: Szabadnap nélkül hogyan tudtok pihenni?
Robi: Most nincs még itt a pihenés ideje. Majd lesz egyszer biztos, de most kell a pénz, hogy még tovább tudjunk fejlődni. Egyedül focizni járok el gyerekkorom óta, mivel csapattag vagyok itt Kiskőrösön. Anett az aki jobban ráér, ő Olivérrel tölti az egész napját. Én felkelek és tudom, mi lesz holnap és holnapután. Anett ennél lazább.
Ha meglesz a nagy álomszalon, én ott is dolgozni fogok. Aki jön, az hozzám jön, nem az alkalmazottamhoz. Ebből tudunk a fiunknak szép jövőt építeni. Nem hiányzott a mi gyerekkorunkból semmi, de nyilván valahonnan jöttünk és valamit szeretnénk. Olivér az első számunkra, miatta élünk és dolgozunk.
VIRA: Robi, a szalonotok pörög – egyelőre csak veled a fedélzeten -, becsületre méltó, amit képviselsz.
Robi: Roma gyerek vagyok. Tudom, honnan jöttem, mit képviselek. Én tudom, honnan és hogyan indultam. 14 évesen volt 5 négyzetméterem meg egy műanyag székem és tízezer forintos gépeim. Tudom kinek, mi, mennyit ér. Pont ezért céloztam azt meg, hogy mindenkinek elérhető legyen. Felőlem bejöhet az utolsó ember is, ha ettől jobb napja lesz és megváltozik benne valami, már megérte. Ha jobbá teszem az emberek napját, ha jobban érzik magukat a hajvágás után, nekem az már nagy elismerés. Ha drágán akarnám csinálni, megtehetném, de nem teszem. Pedig akkor is jönnének a vendégek. Megcéloztam azt a réteget, hogy mindenkinek elérhetőek legyenek az áraim. Nem drága, nem is olcsó. A mi szakmánkhoz állandó anyagpótlásra van szükség. Nem is egyféle dologgal dolgozunk, hanem akár a borbélykodáshoz, akár a fodrászkodáshoz több anyag és gép kell. És ebbe havonta kell a pénzt fektetni, cserébe viszont a vendég megkapja a maximumot tőlem.
VIRA: Milyen terveitek vannak most szakmailag?
Robi: Mindig próbálok újítani. Amit mi szeretnénk, az egy nagyobb szalon több emberrel. De egyelőre nem találok még egy személyt, akit felvehetnénk. Én nem a magyar fodrász szakmában gondolkozom, hanem alapul a külföldit veszem. Nálam nem a szalon szépsége, hanem a minőség a mérce. Sok szép szalon van, de nem mennék be mindegyikbe, hogy akár az én hajam csinálják meg.
Mindenek felett Olivér a legfontosabb. Anett ennek is él jelenleg. Azonban neki is megvan már a kialakított helye a jelenlegi szalonban. Majd ha Olivér bölcsődébe megy, akkor visszatér ő is a munka világába. Ő eljár a képzésekre ugye, a hajhosszabbítás, a fonások – mindig a legújabb trendet és a keresletet követi.
VIRA: Robi, hihetetlen tudatos vagy és menetelsz előre. Mindig ilyen voltál?
Robi: A gyerek a legelső, nekünk teljesen mindegy, hogy milyen nyűgünk, bajunk van. Olivér mindenek felett. Ha Anett már dolgozna, nem itt tartanánk. De el fogunk tudni érni egy olyan célt, amit én kitűztem magunk elé. Lehetőleg gyorsan legyen meg, de hajlandó vagyok picit várni rá. Mindent Olivérnek teremtünk meg. Addig megyünk a dologért, amíg elérjük. Mint mondtam, csodás gyerekkorunk volt, nem volt hiányérzetünk, de ha szebbet és jobbat tudunk a kisfiunknak adni, akkor azért megéri keményen dolgozni.
DéKá
