Klímavédelem erdősítéssel – tények és tévhitek

A Földünk sok százmillió éves története során a klíma nem volt állandó, a klímaváltozás hozzátartozott a földtörténeti korok eseményeihez. Jelenleg szintén változik a klíma, mégpedig az ember okozta globális felmelegedés következtében. Oka a modern életvitelünk során kibocsátott szén-dioxid, mely az üvegházak melegítő hatásához hasonlóan benntartja a hőt a légkörben, és nem engedi, hogy távozzon a világűrbe. Sokan még szkeptikusan állnak a dologhoz, de mára tudományosan bizonyított tényről van szó, mely várhatóan a mezőgazdaságra és vízellátásra gyakorolt hatásával fog komoly kihívást jelenteni modern társadalmi berendezkedésünk számára. Noha itt, Európában még kevésbé érezzük a bőrünkön a hatását gazdasági rendszereink rugalmassága és tartalékai miatt, a fejlődő országokra teljes erővel súlyt le a probléma napjainkban is, komoly társadalmi ellentéteket szítva, melynek közvetett hozadéka például a modernkori népvándorlás is. A klímaváltozás ellen sürgősen tennünk kell. A kulcs a szén-dioxid, hiszen ez izzítja légkörünket és változtatja a klíma egyéb tényezőit.

Számos ország, így hazánk is, elkötelezett az irányba, hogy csökkentse a szén-dioxid-kibocsátást, vagy akár teljesen klíma-semlegessé váljon a közeljövőben. Ez azonban nem elég a klímaváltozás megfékezéséhez, hiszen az eddig kibocsátott mennyiség így még a légkörben marad, és tovább melegíti azt. A többlet szén-dioxid megkötése is célunk kell, hogy legyen. A klímakutatók, és mára a döntéshozók és a lakosság egy része is támogatja, hogy erre a legjobb mód az erdősítés, hiszen az erdőalkotó fák gyorsan és nagy mennyiségben képesek megkötni a szén-dioxidot. A kezdeményezést több hazai politikus és civilszervezet is felkarolta, gondoljunk csak a „10 millió FA” mozgalomra.

Az erdők jóval vízigényesebb életközösségek, mint például a gyepek, így a gyenge vízellátottságú területeken, mint amilyen a Magyar Alföld nagy része, az erdősítés fokozza a vízhiányt. A Kiskunság számos korábbi állóvizének, mint például a fülöpházi Kondor-tónak, a kiszáradásában közrejátszott a nagymértékű homokfásítás. De vajon vállalható-e néhány vizes élőhely elvesztése a nagyobb jó érdekében? Nem, hiszen a vizes élőhelyek kiszáradásával a medrükben és talajukban tárolt szén felszabadul, azaz kérdéses, hogy a nettó szénmérleget a jó irányba billentjük-e el. A Szegedi Tudományegyetem kutatói kimutatták, hogy homoki erdőkben, különösen fenyvesekben, a talaj alsóbb rétegei annyira kiszáradnak a tavasztól őszig tartó vegetációs időszakban, hogy alattuk egyáltalán nincs talajvíz-utántöltődés, míg a homoki gyepeken a nagyobb esőzések vize leszivároghat egészen a talajvízig. E víz fogja táplálni a régió kiterjedt vizes élőhelyeit, mint a kiskőrösi Nagy Csukást vagy az izsáki Kolon-tavat. Ha a vízutánpótlást fásítással csökkentjük, a mocsarak és lápok állnak bosszút, és engedik a légkörbe a szén-dioxidot. Ráadásul, egy kiterjedt alföldi fásítás akár az ivóvíz-készleteinket is veszélybe sodorhatják, és a táj kiszárításával annak gyúlékonyságát is fokozzák. És a száraz erdők bizony égnek, gondoljunk csak a 2020-as év elején tomboló Ausztrál erdőtüzekre, melyet a vízhiány korbácsolt fel.

Azonban ne is temessük az erdősítést hazánkban, hiszen ahol van elegendő nedvesség, és ez által a zárt erdőket kellemetlen mellékhatások nélkül elviseli a táj, ott a kutatók is csak javasolni tudják az erdősítést. A Dunántúl nagy része, az Északi-középhegység és nagy folyóink alföldi árterei kiváló színterei lehetnek a klímavédelmi erdősítésnek. Településeink alatt általában magasabb a talajvíz, azaz itt többlet vízmennyiség áll rendelkezésre, így fásítható területeknek tekinthetők. Amellett, hogy a városi zöld területek fái hűs árnyékot adnak a nyári forróságban, szénmegkötésükkel jótékony hatást gyakorolnak a klímánkra is. Védjük, tiszteljük őket, és ültessünk minél többet!