Vasárnap délelőtt ismét ünnepelni gyűltek össze a kiskőrösi evangélikusok. Az idei tanévben rendhagyó módon – még a karantén ideje alatt – megrendezett konfirmációi vizsga után a nyár utolsó hétvégéjén került sor az úrvacsorai istentiszteletre. A konfirmáció – confirmatio – szó megerősítést jelent. Ilyenkor a tizennégy éves diákok megerősítik vallástételükkel, hogy Istenhez és a gyülekezethez szeretnének tartozni, immáron saját, szabad elhatározásokból is.

-Hirdetés-

A fehér ruhába öltözött fiatalok a lelkészeikkel együtt az imaház előtt sorakoztak. Előttük a gyülekezet vezetősége és Kecskeméti Pál vezetésével az 50 éves konfirmációjukra emlékezők. A nyáron Hartára távozott Farkas Sándor – a gimnázium korábbi iskolalelkésze – is hazalátogatott, hogy részt vegyen az alkalmon.

Luptákné Hanvay Mária hirdette az Igét a tékozló fiú története alapján, „melyet a jelenlévők pontról pontra ismernek, talán mégsem gondoltak rá, hogy a középpontjában nem az örökségét túl hamar kikérő, sokat tapasztalt fiatalember, hanem az őt ezzel együtt végtelenül és visszafordíthatatlanul szerető Isten áll”. A lelkésznő felhívta a konfirmandusok figyelmét arra, hogy ebben a történetben Jézus Istent, mind a saját és mindannyiunk tökéletes Apukáját mutatja be nekik. Bíztatta őket, hogy bármikor, ha úgy érzik, Hozzá fordulnának, azt mentegetőzés és félelem nélkül megtehetik. A prédikáció után egy vetítést néztek meg, melyben olyan üzeneteket olvashattak, amiket Isten mint édesapa küld nekik a Biblián keresztül.

Ezután következett a kereszténység hitvallása és a konfirmációi vallástétel. Majd minden fiatal megállt az oltár előtt, hogy egyenként kapja meg a személyre szóló konfirmációi Igéjét és az áldást a lelkészétől, akivel a vizsgára készült. Luptákné Hanvay Mária, Pethő-Szűcs Mária, Arató Lóránd, Farkas Sánsor és Bolemányi Judit bocsájtották őket úrvacsorára.

Farkas Sándor, Bolemányi Judit, Arató Lóránd, Luptákné Hanvay Mária, Pethő-Szűcs Mária 

Mielőtt minden jelenlévő az Úr oltárához járult, a fiatalok elmondták hagyományos köszöntőjüket. Melyben hálát adtak az elmúlt időszakért, a szüleikért és a keresztszüleikért, akik a keresztelői ígéretüket megtartva hitben nevelték őket. Végül a konfirmandusok, az 50 éve konfirmáltak és az egész gyülekezet is úrvacsorát vett.

Kutyifa Anikó

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (69 db kép)
MEGOSZTÁS