INTERJÚ FILUS JÁNOSSAL, A KUNSÁGI BORVIDÉK HEGYKÖZSÉGI TANÁCS ALELNÖKÉVEL
„Vészesen csökken a hazai borfogyasztás, egy generáció kiesett a fogyasztók közül” – kongatta meg a vészharangot Filus János, a Kunsági borvidék Hegyközségi Tanácsának alelnöke. A szakember hozzátette: sajnos a forgalmi borok változó minőségűek, míg a konkurens italok állandó minőséget mutatnak. Jó minőségű, jó ár-érték arányú termékekre van szükség, hogy új fogyasztói réteget is meg lehessen szólítani, a régi, elfordult fogyasztókat pedig vissza lehessen hódítani. Ehhez nem a bor alkoholtartalmát, hanem a kiváló élettani hatásait kell kiemelni, és komoly marketinget kell mellétenni.
„Magyarországon nem a szőlő sok, hanem a bor” – jegyezte meg az alelnök. Közös erőfeszítésre van szükség a borpiac rendbetételéhez. A palackos borok ára a tavalyi olcsó szőlő miatt alul lett pozicionálva, s ezt most vissza kell tornászni a reális értékre, ami nem egyszerű feladat.
A szakember véleménye szerint a kaskantyúi – saját – hegyközségén belül az AKG- és az ökoprogram befejeztével az ültetvényfelület csökkenni fog. Ez a tendencia már idén tavasszal megmutatkozott. Ma még 630 hektárral rendelkeznek, ám ha nem lesz gyökeres változás a felvásárlási árakban, a szőlők helyén megjelenik a nyár-, a fenyő- vagy az akácerdő. Pedig szegedi kutatók kimutatták, hogy negatív hatása lesz, ha erdő kerül a kultúrterületekre, vagy az állókultúrák közvetlen közelébe. A fák kiszárítják a talajt. Éppen ezért hegyközségi szinten olyan határozatot fogadtak el, hogy nem vonatnak ki szőlőkataszterből területeket erdőtelepítés céljára. Aki mindenáron erdősíteni szeretne, az egyezzen meg a szomszédjával, s a hegyközség csak e hozzájárulás birtokában adja ki az igazolást.
Nemcsak Kaskantyún, hanem az egész borvidéken nagy gondot jelent az erdőtelepítés. Érthető kormányzati oldalról a jó szándék, de hegyközségen belül komoly feszültségeket okozott. „Kaskantyún két gazdával kellett többször is egyeztetni, mivel egyikük a szőlőtől tárcsanyomnyira szeretne erdőt telepíteni, ez pedig szakmailag semmiképp nem támogatható” – magyarázta. Megoldást az jelenthet, ha a termelésnek visszaadják a becsületét és a jövedelmezőségét, s akkor nem merül fel senkiben, hogy a szőlő helyére erdőt telepítsen. Ehhez a felvásárlási árakban kellene előbbre lépni. A termelőnek jogos elvárása, hogy minden borvidéken a jó minőségű terméséért tisztességes jövedelmet tudjon realizálni. Filus János maga is tíz hektár szőlőt művel, így saját bőrén tapasztalja az állapotokat.
A tej- és az almafronton jelentkező feszültséget az állam iskolatej- és iskolagyümölcs-program formájában enyhítette. Ezt érdemes lenne átgondolni a szőlőtermesztésben is, az óvodától kezdve az idősek otthonáig mindenhol helye lehetne a szőlőlének, a százszázalékos szőlőmustnak. „Ez a komoly fogyasztói réteg tiszta, egészséges mustot kapna a cukrozott üdítők helyett, ám hogy ezt szakmán belül meg lehessen oldani, kormányzati segítségre, állami megrendelésre lenne szükség” – hívta fel a figyelmet.
Bemutatták a tavalyi évben a borvidéken kidolgozott termelői integráció koncepcióját, s 23 hegyközségből 23 elutasította. Ezek szerint a termelőkben még nem érlelődött meg az összefogás szükségességének gondolata.
Újabb lehetőség az integrációra a TISZ (termelői integrációs szervezet). Ennek lényege, előnye, hogy a közös értékesítéssel jobb ár és jobb feltételek érhetők el a feldolgozóknál, felvásárlóknál. Ugyanakkor a közös értékesítéshez az árunak nem kell feltétlenül a TISZ tulajdonába kerülnie. A TISZ megszervezheti a megtermelt áruk közös szállítását, tárolását, raktározását, de akár az ehhez kapcsolódó marketinget, minőségbiztosítást és informatikát is; közös minőségirányítást is bevezethet; valamint megszervezheti tagjai számára a piacképes tudás megszerzését és átadását a szervezeten belül.
Visszatérve a szakma nagy problémájához – a fiatalok visszahódítása a borfogyasztók közé – ez csak jó minőségű és jó ár-érték arányú borokkal oldható meg a szakember szerint. Fontosnak tartja továbbá, hogy egyedi termékek is jelenjenek meg a gasztronómiában – például borvidékekre jellemző régi, már feledésbe merült fajták és hungarikumok –, és hogy nem szabad pusztán alkoholként tekinteni a borra. A borturizmus további erősítésére van szükség. A magyar bort északtól délig és kelettől nyugatig egyformán kell marketing szempontból kezelni.
A krízislepárlás elsősorban azoknak a borvidékeknek a termelőit, borászatait segítette, akik a járvány miatti korlátozások hatására beszorultak az értékesítéssel. A palackos borok értékesítésével elsősorban az éttermek bezárása miatt volt probléma, de a bajok orvoslására kormányzati döntés született a HORECA szektor támogatásáról. Ami viszont nagyobb aggodalomra ad okot, az a szőlő felvásárlási ára. Ennek a két legnagyobb vesztese a Cserszegi fűszeres és a Kékfrankos. A szakember szerint elgondolkodtató e két fajta árának alakulása. Míg a nagyon kedvelt Cserszegi fűszeres 2012-ben 130 forintot ért, 2019-ben ennek felére esett, s idén sem kapaszkodott vissza a nyolc évvel ezelőtti szintre, kevés kivétellel 90 forintos kilónkénti áron értékesült. Kedvenc kékszőlőnk sem járt jobban. A Kékfrankos 2012-ben 120 forintot hozott a termelőjének, tavaly már csak 66-ot, s – bár még nincsenek pontos adatok – 2020-ban sem várható száz forintnál magasabb ár.
„Mi, termelők azonban optimisták vagyunk és bízunk a jövőben. Mi is, és remélem, unokáink is a szőlőből fogunk megélni, mert tudjuk, hogy nekünk a szőlő nemcsak a bort, hanem a kenyeret is jelenti” – fogalmazott Filus János.
Forrás: https://www.hnt.hu/
