A legenda
Petőfi Sándor születésének centenáriumát követően a helyi úri kaszinó berkein belül egy afféle irodalmi társaság alakult városunkban, s tulajdonképpen ennek a Petőfi Irodalmi Körnek köszönhető az évenkénti szilveszteri ünnepségek hagyományának megteremtése. Az első, 1924-es összejövetel még inkább volt nevezhető egy bővebb társas vacsorának a kaszinó nagytermében (a mai hegyközség épülete a szülőház szomszédságában), az 1925. év végére azonban már egy minden téren nagyobb formátumú rendezvényt képzeltek el a szervezők. Zoltán János lapszerkesztőnek, a kör elnökének (némi közbenjárással) díszvendégnek még az idős Jászai Marit (1850-1926) is sikerült Kiskőrösre csábítania.
A művésznő nagy formátumú szereplője, ha tetszik, legendája volt a magyar színjátszásnak, így nem tévednénk túl nagyot, ha ki mernénk jelenteni, hogy őt bizony nem szükséges bemutatni senkinek (jobban belegondolva, ez azért ma már nem biztos, hogy helytálló megállapítás, akit esetleg bővebben érdekel a neves díj névadójának élettörténete, ebben az összeállításban számos érdekességet találhat, IDE kattintva. Valódi beleéléssel játszotta drámai szerepeit, ennek kapcsán érdemelte ki nevének mintegy állandó jelzőjeként „a nemzet tragikája” megtisztelő címet. Krúdy Gyula író egyenesen Őfelségének nevezte, utalva a nagyasszony tekintélyére, amelyet tehetséggel és munkával vívott ki magának a színpadon és a mindennapi életben is. Soha nem titkolta, hogy rajong Petőfi Sándorért és művészetéért, sőt, a Petőfi-kultusz 20. század eleji feltámadásában oroszlánrészt vállalt, még a költő életművének ápolására létrejött Petőfi Társaság is tiszteleti tagjává választotta 1908-ban. Azonban, ha fellapozzuk, illetve az internet segítségével rákeresünk életrajzi adataira, számos írásban, általában mindig a vége felé találkozhatunk a következő megállapítással: „minden szilveszterkor felkereste a költő kiskőrösi szülőházát”. A következő cikkben ennek a történetnek szeretnénk egy kicsit utánajárni.
Félreértés ne essék, a rendelkezésünkre álló források alapján tételesen cáfolni nem tudjuk az állítást, árnyalni a történetet viszont annál inkább lehetséges. Az Arcanum Digitális Tudománytár jóvoltából a mai kutatónak lehetősége nyílik óriási mennyiségű sajtó- és könyvtári anyag áttekintésére, így történt ez esetünkben is. Megtudhatjuk például, hogy 1912-ben ugyan valóban szavalt Petőfi verseket a Petőfi Házban, ez alatt viszont nem a szülőházat, hanem egy budapesti gyűjteményt, a mai Petőfi Irodalmi Múzeum jogelődjét tessék érteni (Az Ujság, 1912. december 17. 21. o.). Ezt az épületet és a kiállítást a már említett Petőfi Társaság tartotta fenn, s valóban volt benne egy helyiség, amelyet „kiskőrösi szobaként” aposztrofáltak, értelemszerűen a szülőház utcai szobáját véve mintául. Itt kell megjegyeznünk, hogy a századforduló, majd az 1910-es, 1920-as évek folyóiratai egyetlen egyszer tesznek említést konkrét kiskőrösi látogatásról, mégpedig 1925. december 31-e kapcsán, erről a szilveszteri ünnepről azonban alább még bőven fog szó esni.
Akkor tehát hol, és főképpen mikor jelenik meg először ’tudósítás’ a nagyasszony rendszeres kiskőrösi útjairól? Az első általunk fellelt írásos nyom halálának évéből, 1926-ból származik. Szerzője Kárpáti Aurél, az írás pedig tulajdonképpen egy nekrológ, amely a nagymúltú Pesti Naplóban, Jászai egyik kedvelt lapjában jelent meg (Pesti Napló, 1926. október 6. 3. o.). A Petőfihez való viszonyának tárgyalásakor írta Kárpáti, hogy „[…] szilveszter éjszakáján évről-évre keresztülszáguldott szánkója az Alföldön, – egy tragikus Mab királyné viharos fogata – hogy aztán éjfélkor, a Költő születésének órájában megtorpanjon a kiskőrösi szalmafedeles kunyhó előtt”. 1934-ben aztán Pásztor Árpád, a Budapesti Hírlap tudósítója utazott le Kiskőrösre, hogy megidézze Petőfi Sándor szellemét (Budapesti Hírlap, 1934. május 6. 36. o.). Az írásban intézett néhány kérdést a szülőház akkori gondnokához, a 73 esztendős özv. Márk Bertalannéhoz, többek között a következőt: „[…] – Jászai Marit ismerte? Özvegy Márk Bertalanné összecsapja a kezét. – Hogyne! Minden újév éjszakáján lejött ide, Petőfi verseket szavalt… Itt is hűlt meg szegény, mikor utoljára lent járt”. Márk néniről tudni kell, hogy 1912 és 1940 között volt a Petőfi szülőház gondnoka, így amennyiben elfogadjuk emlékeit forrásértékű beszámolónak a művésznő látogatásait illetően, csupán az 1912-26-ig tartó évekre hagyatkozhatunk, megemlítve, hogy 1924-től szervezte minden év szilveszterén a kiskőrösi Petőfi Irodalmi Kör a később hagyományossá vált ünnepséget, amelyeken olykor a budapesti Petőfi Társaság is képviseltette magát. Ezeken a rendezvényeken, mint említettük, Jászai mindössze egyetlen egyszer, 1925 szilveszterén vett részt. Ha tehát „minden évben” Kiskőrösre jött, akkor mindezt bizonyosan nem ’hivatalos’ minőségében tette, ilyen emlék ugyanis nem maradt ránk.
Érdemes még felidéznünk egy utolsó forrást, amely ugyan a megjelenés idejét tekintve jóval későbbi, tartalma miatt azonban mégsem elhanyagolható. Szerzője a nagyasszony egykori barátnője, Dénes Zsófia, akinek visszaemlékezései először 1974-ben jelentek meg (Dénes Zsófia: Úgy, ahogy volt. Gondolat kiadó, Budapest, 1974). Ő így írt a látogatásokról és azok céljáról: „Újév táján visszajár hozzám. Elém áll sokráncú parasztszoknyájában, gyapjú réklijében, belebújik rókamálos zekéjébe. Így öltözött egykor Petrovics Istvánné Hrúz Mária. Fekete hárász téli nagykendőjét karjára akasztja. Majd fölveszi a szekéren. A szekérúton Félegyháza és Kiskőrös között. Hány éve, hogy így állt előttem Szilveszter reggelén Jászai Mari? Több mint ötven éve. De ő már hosszú évek óta így ünnepelte a szilvesztert. – Mert nem igaz, hogy Petőfi anyja Kiskőrösön meleg szobában szülte meg gyermekét! – kiáltja szenvedéllyel. – Nem igaz. Én jobban tudom, mint a tanárok. Eleget kutattam a bölcsőhelye körül. Akiket faggattam, még ismerték azokat, akik a gyermek születésekor ott éltek. Azok jobban tudják, mint az irodalomtörténet. – Mária, csak nem mész ilyen hidegben és hóviharban? – Ne szólj egy szót se! Megyek. Máris indulok, hogy le ne késsem a vonatot. Hófúvás? Északi szél? Valóságos orkán? Semmi! De ő sohasem másította meg akaratát, ha egyszer valamit elhatározott. Szerinte ezzel az áldozattal tartozott Petőfi emlékének”.
Habár az ötvenéves távlat igen távolinak hathat, ez alapján a beszámoló alapján a nagyasszony tulajdonképpen nem Kiskőrösre, hanem Kiskunfélegyházára utazott vonattal, ahonnan az utat immár szekéren (Kárpátinál szánon) folytatta, ez pedig mindenképpen érdekes adat számunkra. Egyrészről, ez alapján úgy tűnhet, hogy Jászai Mari elvetette Petőfi kiskőrösi születését, magáénak vallva azt (a meghaladott) a gondolatot, hogy a nagy költő tulajdonképpen Félegyházán látta meg a napvilágot, s csupán az evangélikus keresztség kedvéért hozták át szülei Kiskőrösre, tomboló hidegben, szekéren utazva. Ebben az esetben azonban teljesen jogosan kérdezi a kutató, hogy ha évente Kiskőrösre jött, akkor a többi visszaemlékező szerint miért a szülőházhoz ment, amelynek ebben a felfogásban nincs is létjogosultsága, s miért nem az evangélikus templomhoz, ahol Petőfit keresztelték? Erről már nem esik szó, ahogyan arról sem, hogy az 1910-es években bizony már korosodó művésznő ezek után mi módon tért haza Budapestre? Ahogyan fentebb is írtuk „sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk” a leírtakat, mindazonáltal a „minden évben” kitétel véleményünk szerint így is inkább tekinthető legendának, mintsem tudományosan igazolható ténynek.
A szöveget írta és a képeket összeválogatta: Turán István, helytörténész
Kiemelt kép: Petőfi Sándor szülőháza télvíz idején a harmincas években
